Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

György István: finanszírozható maradhat a BKK a jegyáremelés következtében

A BKK-tarifák 7,9 százalékos emelésével, valamint a főváros és a kormány forrásainak felhasználásával 2013-ban is finanszírozható marad a budapesti közösségi közlekedés - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerdán.

A Fővárosi Közgyűlés szünetében György István újságíróknak azt mondta, jövőre a BKV 140 milliárd forintból fog működni, ebből a jegyárbevételek 52 milliárdot tehetnek ki. Az emeléssel 1 milliárd forintos pluszbevételre számítanak, s bár ez "csepp a tengerben", tarthatatlan lenne, ha nem emelnék a jegyek és a bérletek árát.

Hozzátette, hogy a teherviselő-képesség határán van ez az emelés, de ennél kisebb mértékű drágítás nem hozna annyi pluszbevételt, amiért megéri a döntést meghozni, és utasvesztéssel is járna, bár ezzel a hatással most is számolnak.

Kérdésre válaszolva jelezte: 2011-ben és 2012-ben is voltak a kormánynak olyan nyilatkozatai, amelyek arra utaltak, hogy a fővárosnak emelnie kellene a tarifákat, de akkor számításokkal alátámasztották, hogy miért nem teszik ezt meg.

Az előterjesztésről a szünet után, várhatóan 14 óra után dönt a közgyűlés. A javaslat szerint átlagosan 7,9 százalékkal emelnék a BKK-tarifákat, egy vonaljegy 350 forintba, egy havi teljes árú bérlet 10 ezer 500 forintba kerül majd. Több környéki bérlet és jegy ára nem változna. Legnagyobb mértékben, 14,3 százalékkal a felsőoktatásban tanulók számára emelkedne a havi és az éves bérlet ára - nekik ugyanis új bérletfajtát hoznak létre.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×