Infostart.hu
eur:
387.03
usd:
328.57
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Kezdődik az adótörvények általános vitája

A kormány jövő évre tervezett adóváltoztatásairól, valamint a kabinet új földtörvény-javaslatáról mondhatják el véleményüket a képviselők az Országgyűlés keddi ülésnapján.

A Ház reggel kilenc órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, majd ezt követően rögtön megnyitják az adótörvények általános vitáját. Ekkor még csak a miniszteri expozéra, valamint a frakciók vezérszónoki felszólalásaira kerül sor, a javaslat tárgyalása ugyanis a nap végén folytatódhat, amikor a képviselők öt órás időkeretben értékelhetik Matolcsy György előterjesztését.

Az indítvány fókuszában a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcs-rendszer átalakítása és az adómorál erősítése áll. A javaslat szerint egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó 2013-tól, miután kivezetik a szuperbruttósítást és ezzel megszűnik az évi 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelmeket terhelő adóalap-kiegészítés. A kormány szerint a szuperbruttósítás kivezetése jelentősen leegyszerűsíti az adóalap és az adóelőleg megállapítását, ezzel pedig ténylegesen megvalósul az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer, amely a kormány álláspontja szerint arányos, teljesítményösztönző és családbarát.

Az adóváltoztatások mellett az új földtörvényről is szó lesz, amelynek két héttel ezelőtt elnapolt általános vitája nyílik most újra. A vidékfejlesztési miniszter expozéjában úgy fogalmazott, 1 100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mivel a jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet, az ellenzéki frakciók vezérszónokai ugyanakkor hiányosnak, rossz irányba hatónak nevezték a kormány szabályozási terveit.

A fentiek mellett a mai ülésnap napirendjén szerepel még a Költségvetési Tanács elnöke vagyonnyilatkozat-tételéről szóló törvényjavaslat általános vitája, valamint a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvénymódosítás részletes vitája.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×