Infostart.hu
eur:
390.55
usd:
330.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Kisebb gazdasági növekedést várnak az Egyesült Államokban

Az amerikai kormányzat csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését az után, hogy a kereskedelmi tárca közzétette előzetes becslését, miszerint az idei második negyedévben éves szinten 1,5 százalékkal növekedett a hazai össztermék.

Az első negyedévben a felülvizsgált adatok szerint még 2 százalékkal bővült a GDP. A lassulás elsősorban annak tulajdonítható, hogy csökkent a fogyasztás és a beruházások növekedési üteme.

Féléves költségvetési áttekintésében a Fehér Ház költségvetési és irányítási irodája (OMB) az idei évre várt gazdasági növekedés ütemét 2,3 százalékra mérsékelte, míg februárban még 2,7 százalékra számított. Jövőre 2,7 százalékot vár a Fehér Ház a korábbi 3 százalék helyett. A 2014 és 2018 közötti időszakra átlagosan évi 2,5 százalékos gyarapodást jósol az OMB, ami gyakorlatilag megfelel a korábbi prognózisoknak.

Dacára a szerényebb növekedési várakozásoknak a Fehér Ház arra számít, hogy a munkanélküliség fokozatosan csökkeni fog. A mostani előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta idén 8, jövőre pedig 7,7 százalékra mérséklődik, ami sokkal kedvezőbb a februárban jósolt 8,9, illetve 8,6 százalékos rátánál.

Kedvezőbben alakulhat a költségvetés is. Az októbertől szeptemberig tartó költségvetési évre 1211 milliárd dolláros hiányra számít az OMB, ami 116 milliárd dollárral kedvezőbb a februárban várt 1327 milliárdnál. Az 1211 milliárd dolláros hiány a GDP 7,8 százalékának felel meg. Ez már a negyedik év lesz, amikor a deficit meghaladja az 1000 milliárd dollárt.

Az Egyesült Államokban november 6-án tartanak elnökválasztást, amelynek kimenetelét nagyban meghatározza majd, hogy mennyire érzékelhető a gazdasági helyzet javulása.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×