Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A vízparti szállodák járnak a legjobban a kánikulában

A tavalyinál jobb nyári szezonra számítanak ugyan a hazai szállodák, de a forgalom még 2011-ben is csak a 2007-es év szintjének felelt meg - mondta el a Szállodaszövetség főtitkára. Kovács István szerint rövidülnek az utazások, és a turisták leginkább a három- és négycsillagos szállodákat keresik.

Még nincsenek fix számok arra vonatkozóan, hogy az elmúlt napok időjárása hogyan befolyásolta a belföldi turizmust - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodaszövetség főtitkára.

Kovács István hozzátette: az idei első négy hónapban növekedés volt tapasztalható a múlt évhez képest, és a vendégéjszakák száma közel 4,5 százalékkal nőtt. Feltételezése szerint a mostani nagy meleg megdobta a keresletet, főleg a vízparti szállodáknál. 

Kovács István azonban hangsúlyozta, a turizmust rendkívül súlyosan érintette a pénzügyi válság. A mélypont 2010 volt, és bár a tavalyi eredmények már javuló tendenciát mutattak, még mindig csak a 2007-es szintnek feleltek meg, vagyis a válságból még eltart a kilábalás.

A főtitkár elmondta azt is, a nemzetközi tendencia az, hogy aki megteheti, többször utazik, de rövidebb időre. Magyarországra az a jellemző, hogy nem olyan sokszor utaznak, és sokan keresik a három-négycsillagos szállodákat.

Hanganyag: Kaputa Júlia és Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×