Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Így drágul a telefonálás vasárnaptól

Július elsejétől drágábban telefonálhatunk. A parlament döntése értelmében minden megkezdett perc és minden SMS után két forint lesz a telefonadó. A szolgáltatók részben vagy egészben áthárítják az ügyfelekre az adót, de mindenhol másképpen.

Az új, távközlési adót a szolgáltatóknak kell fizetni, és nekik kell beszedni is. A nemzetgazdasági miniszter korábban azt mondta: az éles verseny miatt nem valószínű, hogy a szolgáltatók áthárítják az adót, ugyanakkor láthatóan nem ez történt. A piacvezető Magyar Telekom nem nyilatkozott arról, áthárítják vagy sem az adót, de ha változás lesz, azt az ügyfelekkel legalább 30 nappal korábban tudatni kell.

A Telenor már június elején közzétette: mely tarifacsomagok hogy változnak, általános szabály szerint az üzleti előfizetőknél az alapdíj emelkedik, az egyéni előfizetőknél a percdíj, az SMS után fizetendő 2 forintot azonban minden előfizetőre áthárította a cég. Kutas Istvánt, a Telenor kommunikációs igazgatója közölte: a lakossági előfizetőknél bevezetik a kapcsolási díjat, hívásonként, függetlenül az időtartamtól, valamivel kevesebb mint 2 forintot kell fizetni, ez nem vonatkozik a segélyhívásokra, adomány vonalakra.

A Vodafone is jelezte, hogy részben áthárítja az új adót, két kisebb telekomcég, a Business Telecom és a Tesco Mobile viszont nem emel árat.

A távközlési adó július elsejétől lép hatályba, a törvény szövege szerint minden megkezdett perc és sms után 2 forint az adó mértéke. Az idén a magánszemélyeknél legfeljebb havi 400, üzleti ügyfelek után 1400 forintot szed be az állam, jövőre azonban 700, illetve 2500 forintra ugrik az adó felső határa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×