Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Véget ér a költségvetés általános vitája

Az Országgyűlés pénteki ülésén jut a végére a jövő évi költségvetés összesen harmincórás időkerettel kiírt általános vitájának. A képviselők a hét utolsó munkanapján hét és fél órában értékelhetik a kormánynak a 2013-as büdzséről szóló javaslatát.

A parlament - miként szerda óta mindig - ezúttal is reggel nyolc órakor, napirend előtti felszólalások nélkül kezdi napirendjét, amelyen csak a költségvetési vita szerepel.

A szerdán kezdődő vitában elsőként a miniszteri expozéra, majd a frakciók vezérszónoki felszólalásaira került sor.

A képviselők csütörtökön tizenkét órán keresztül tárgyalhatták a kormány előterjesztését. Délután a vita felfüggesztését szorgalmazták szocialista és LMP-s képviselők, miután Matolcsy György egy sajtótájékoztatón bejelentette: a tervezett 1,6 százalék helyett akár 2 százalékkal is növekedhet jövőre a bruttó hazai termék, annak a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagnak köszönhetően, amelyről csütörtökön egyezett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.

Orbán Viktor miniszterelnök május elején kérte a kormánypárti frakciószövetséget, hogy az Országgyűlés rendhagyó módon még a nyári szünet előtt fogadja el a büdzsé sarokszámait.

A kormány június 15-én nyújtotta be a költségvetési törvényjavaslatot, amely GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol. A kiadási főösszeg 15.476,9 milliárd forint, a bevételi 14.799,7 milliárd. A kabinet 1,6 százalékos GDP-növekedésre számít, és arra, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken. Az infláció 4,2 százalék lehet a kormány várakozása szerint.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×