Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

MFB: 2011-ben 38,6 milliárd forint veszteség

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. 38,62 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el 2011-ben - jelentette be a pénzintézet elnök-vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Baranyay László értékelése szerint a bank eredményes és sikeres évet zárt 2011-ben, annak ellenére, hogy jelentős veszteséget szenvedett el, ugyanis működési stabilitása, aktivitása, költséghatékonysága, tőkehelyzete javult.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az állami tulajdonú fejlesztési bank a magyar mérleg szerint 2011-ben - az előző évi 19,27 milliárd után - 38,62 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el, de nagyjából ezzel is számoltak. A korábbi nagy hitelekre és befektetésekre képzett értékvesztés 43 milliárd forinttal rontotta az eredményt.

Hiába volt közel 8 milliárd forint az üzemi eredmény, a kockázati költségek és a különadó miatt veszteséges lett a bank - tette hozzá.

Kiemelte: a jelentős törlesztések ellenére az MFB-nek sikerült növelnie aktivitását, megújította lejáró állományait, és új kihelyezéseit is növelte, miközben a hitelezés visszaesése volt a jellemző. Az MFB a tulajdonosi tőkeemeléseknek köszönhetően 2011 végére a második legtőkeerősebb hitelintézetté vált, 2011 végén saját tőkéje és szavatoló tőkéje is meghaladta a 200 milliárd forintot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×