eur:
394.8
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Patai: Lesz megállapodás a kormánnyal a tranzakciós illetékről

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal, és lesz megállapodás a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről.

Patai Mihály szerdán a sajtónak elmondta: a bankszövetség elnöksége egy négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatói. Kedden este megállapodtak a bankszövetség tárgyalási pozíciójáról, a bankszövetség megfogalmazta azon javaslatait, amelyek révén vissza lehet a terheket arra a szintre nyomni, amiben tavaly decemberben megállapodtak. Van egy konkrét írásos tárgyalási irányelvük, amit a következő napokban juttatnak el a kormánynak - mondta.

A pénzügyi tranzakciós illetéket nem lehet kikerülni, ezt a kormány elhatározta, részünkről az a bölcs megoldás, ha megpróbálunk egy kompromisszumot találni a kormánnyal, de ez mindenképpen csak kisebb teher lehet, mint amelyről most beszélnek. Ha a harmadik évben ilyen mértékben megterhelik a bankszektort, az meggátolja, hogy a hitelezés beinduljon Magyarországon, ami nem érdeke a kormánynak sem - jelentette ki a bankszövetség elnöke.

Nem a mértékről tárgyalnak - mondta -, hiszen a kormány eldöntötte, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke egy ezrelék lesz. Elengedhetetlennek tartják azonban, hogy az egyedi tranzakcióknak legyen felső határa, kizárt ugyanis, hogy a több tízmilliárd forintot mozgató vállalatok és magánemberek ezt a terhet elviseljék.

A javaslatokról annyit árult el, elképzelhetőnek tartja, hogy más típusú illeték vagy teher terhelje például a készpénzmozgást a vállalatok között, mint a banki átutalásokat. Azt is el tudja képzelni, hogy a magyar gazdaság kifehérítése érdekében kötelezővé tegyék a bankszámlák nyitását minden vállalkozás és magánszemély számára. De ezek olyan indító tárgyalási pozíciók, amelyek túlmutatnak a tranzakciós illetéken - tette hozzá.

Emlékeztetett: a bankok tavaly decemberben 2013-ra szektorszinten 60 milliárd forintos teherről állapodtak meg a kormánnyal, így készült a szektor, "ez az a felső határ, amit el fogunk tudni tűrni, és ennek mértékében kell tudni megállapodni a kormánnyal" - mondta.

Patai Mihály szerint a kompromisszumot meg lehet találni. Ha a kormánynak szüksége van erre a 100-150 milliárd forintra, lehet úgy strukturálni a terheket, hogy arányosan a bankszektorra is jussanak, és azokra is, akik el tudják viselni.

A kompromisszumok a következő hetekben ki fognak alakulni. "Abban viszont biztos vagyok, hogy a kormány részéről is van kompromisszumkészség, erről biztosítottak. És én is mindenkit arról szeretnék biztosítani, hogy a bankszektor is együtt akar működni a kormánnyal, ebből következően lesz megállapodás" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A német politika még nem gyógyult ki a koronavírusból, sőt most jöhet a hosszú Covidja

A német politika még nem gyógyult ki a koronavírusból, sőt most jöhet a hosszú Covidja

2020 és 2023 között "tarolt" a koronavírus Németországban is, az úgynevezett hosszú Covid-szindrómán és a szórványos újabb megbetegedéseken kívül a járvány – legalábbis jelenleg – immár a múlté. Ennek ellenére a járványos megbetegedésekkel foglalkozó tekintélyes Robert Koch Intézet (RKI) eddig ismeretlen jegyzőkönyvei felkavarták az indulatokat legmagasabb szintű német politikai körökben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×