Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.59
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Fidesz: 37 százalék lesz az eva kulcsa 2012-ben

A kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben.

Krakkó Ákos, a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: a frakció azt kérte a kormánytól, ne 40 százalékos kulcsot állapítson meg az eva 2012-es mértékének, hanem 37 százalékosat. A kabinet ezt támogatta, így Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be a jövő évi adótörvényekhez, amelyben javasolják, hogy 2012-ben 37 százalék legyen az eva mértéke.

Az eva ügye azzal kezdődött, hogy a fideszes Koszorús László október végén kezdeményezte a megszüntetését az adótörvényekhez benyújtott egyik módosító indítványában. Lázár János azonban november elején azt mondta, hogy szerinte meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, és az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem támogatta az eva megszüntetésére vonatkozó indítványt. A kormány viszont úgy határozott, támogatja az eva megszüntetését 2012. január 1-jével.

A Fidesz-KDNP-frakció november 7-i ülésén foglalt állást az adónem ügyében. A tanácskozás után Lázár János azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót; a kormánypárti frakció azonban arra kérte a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg.

Az eva sorsa végül most hétfőn dőlt el, miután a Fidesz-KDNP - a kormányfő saját szavai szerint - meggyőzte Orbán Viktort az ügyben, és úgy döntöttek, megmarad az adónem, amelynek csak a 2012-es kulcsa maradt kérdéses, ugyanis míg a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelte volna, addig a kormányzat egy része 40 százalékra.

Az eva 2012 utáni sorsáról Lázár János hétfőn azt mondta: jövőre tekintik át, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×