Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.56
bux:
144435.31
2026. október 16. péntek Gál

Így tőzsdézik a magyar

A magyar tőzsdei forgalomból a lakosság részesedése harminc százalékos, megelőzve ezzel a régióban Lengyelországot és Csehországot - derül ki a KBC Equitas felméréséből. A társaság elemzője azt mondta: az aktívabb tőzsdézésben az is szerepet játszhatott, hogy a válság miatt a részvényárak estek, és emiatt többen láttak lehetőséget ebben a befektetési formában.

Magyarországon a lakosság részesedése a Budapesti Értéktőzsdén 30 százalék körül volt tavaly, és ezzel megelőztük Lengyel- és Csehországot is. Vagyis elmondható, hogy a magyar lakosság aktív a tőzsdén - mondta az InfoRádiónak a KBC Enquitas vezető elemzője.

Somi András hozzátette: a BUX-ot a válság talán még jobban érintette, mint a régió más vezető részvényindexét, de a magyar lakosság tőzsdézési kedve sokkal hamarabb visszatért, és az emberek nem fordítottak hátat a parkettnek, mint például Csehországban.

A tőzsdézés megtanulható, persze nem egyik napról a másikra - emelte ki az elemző, aki szerint ez bárkinek kiegészítő lehetőséget nyújt a megtakarításainak a kezelésében más megoldások mellett.

Sokakat csábított a BÉT-re az, hogy 2009-ben a hatalmas árfolyamesések miatt vonzó árszinteken lehetett beszállni. Most nagyobb a bizonytalanság, és a tőzsde forgalmán is látszik, hogy a befektetők nem nyúlnak olyan bátran a részvényekbe, mint ahogy azt tették egy évvel ezelőtt.

Ettől függetlenül Somi András bízik abban, hogy a magyar háztartások és a lakossági befektetők továbbra is jelentős szerepet vállalnak majd a BÉT-en, és nőni fog a harminc százalékos arány - de nem azáltal, hogy az intézményi szereplők aktivitása csökken.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×