Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
322.44
bux:
144696.67
2026. október 16. péntek Gál

"Majd dolgozunk öregkorunkban is"

Azt már felismerték az emberek, hogy szükség van az állami nyugdíjat kiegészítő megtakarításokra, de tenni még alig tesznek valamit - derült ki az Aviva Életbiztosító európai kutatásából. Bartók János, a társaság elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: a legtöbben azzal próbálnak védekezni, hogy majd dolgoznak öreg korukban is.

Az átlagjövedelem 70 százalékára lenne szükség a tisztességes nyugdíjas kori megélhetéshez az OECD nemrégiben elfogadott irányelve szerint. Az Európai Unió is ezt az összeget tekinti megfelelő nyugdíjnak - amelyet azonban az állami nyugdíjrendszer önmagában nem képes biztosítani. Az eltérést a megfelelő nyugdíj és a tényleges nyugdíj között - vagyis a nyugdíjhiányt -éppen ezért más forrásból kell fedezni.

A 2011 és 2051 között nyugdíjba vonulók számára az így kalkulált szükséges anyagiak, és a jelenleg számukra várható nyugdíjösszegek közötti különbözet hazánkban éves szinten átlagosan 532 ezer forintot tesz ki az Aviva felmérése szerint.

"Magyarországon a lakosság csaknem háromnegyede véli úgy, hogy nyugdíja nem lesz elég megszokott életszínvonalának fenntartásához, ám a kutatás szerint még mindig kevesebb, mint a negyedük kezdett el nyugdíjcélra pénzt félretenni" - hangsúlyozta Bartók János, az Aviva Életbiztosító elnök-vezérigazgatója.

Ahelyett, hogy aktív korukban rendszeresen spórolnának, az emberek többsége arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozhat (74 százalék), nyugdíját külön munkával egészítheti majd ki (64 százalék), illetve ingatlanvagyonából fedezheti a különbözetet (43 százalék). Az öngondoskodás szempontjából leginkább érintett korosztály, a 25-34 évesek 65 százaléka nem gondoskodik a havi rendszeres nyugdíjcélú megtakarításról, és a 35 és 54 év közöttieknek is mindössze 30 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

Akik a magán-nyugdíjpénztári nyugdíj-előtakarékosságot választották, azok számára nagy változás történt 2010-ben: el kellett dönteniük, hogy kitartanak elhatározásuk mellett, vagy az állami ellátási rendszert választják. Ugyan csak az eredeti tagság három százaléka maradt a magánnyugdíjpénztárban, az ő megtakarításaik a teljes nyugdíjpénztári vagyon több mint tíz százalékát teszi ki.

Jellemzően azok maradtak tagok, akik magasabb összegű megtakarítással rendelkeztek, alkalmazottként magas a jövedelmük, vagy elérték a 20 év szolgálati időt. Õk lemondtak az állami nyugdíjról, vagyis hiányuk keletkezik. Az állami rendszert választók számára viszont megszűnt a magánnyugdíjpénztár, azaz egy megtakarítási pillér kiesik.

A válság kitörése óta eltelt időszakban a lakosság számára kiemelkedően fontossá vált megtakarításainak biztonsága, értékállósága, valamint a befektetési termékek átláthatósága. Az Aviva felmérése szerint hasonlóan fontos kritérium, hogy a nyugdíjkiegészítés rendszeres, akár havi kisebb összegű megtakarítással is elindítható, és örökölhető legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×