Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
324.53
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Hogyan spórol egy hatalmasat a Malév?

Évi egymillió eurót, mostani árfolyamon 266 millió forintot takarít meg a Malév azzal, hogy központi irodáit a tervek szerint 2012 nyarán a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre költözteti.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. és a Malév Zrt. által aláírt megállapodást a két társaság szerdán jelentette be.

A magyar nemzeti légitársaság központi irodái Budapesten, a Könyves Kálmán körúton lévő Lurdy Házban vannak, ahová a 2000-es évek elején költözött.

A cég közleményében az áll, hogy a tervek szerint a Malév a repülőtér 1-es és 2-es termináljai közötti háromemeletes épületekbe költözik vissza, összesen 10 ezer négyzetméternyi irodába. A korábban is a Malév által használt három épületet teljesen átalakítják, csak az eredeti vasbeton szerkezet és a födém marad a helyén. A felújítás teljes költségét a Budapest Airport állja, amelyet az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján valósítanak meg.

René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója a közleményben megjegyezte, hogy fél éven belül a harmadik jelentősebb ingatlanbérleti szerződést hozták tető alá, aminek alapján összesen mintegy 30 ezer négyzetméteren jelennek meg új bérlők.

A Malév május elején távozó vezérigazgatója, Martin Gauss a közleményben kifejtette, hogy az új létesítmény sokkal hatékonyabbá és egyszerűbbé teszi a cég működését.

A Malév ugyancsak szerdán jelentette be, hogy Gergye Ottót, az értékesítési területet január eleje óta irányító szakembert kereskedelmi vezérigazgató-helyettesnek nevezte ki a Malév vezérigazgatója május 1-i hatállyal.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 15. 17:42
2026. október 15. 04:45
×
×