Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Az OTP és az FHB Jelzálogbank az elvárt szint felett teljesített

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressz-tesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak - fejtette ki a hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank (EKB)elnöke. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.

"A stressz-tesztek nagyon hasznos eszközök. Nagyon fontos, hogy rendszeresen legyenek ilyen próbák" - szögezte le Jean-Claude Trichet.

Előzőleg már az Európai Unió pénzügyminiszterei is egyetértettek abban, hogy rendszeresen stabilitási próbának kell alávetni a bankokat, nemcsak az állóképesség felmérése miatt, hanem azért is, hogy a megmérettetés illetve az átláthatóság révén helyreálljon a bizalom az ágazat iránt.

A következő menet jövő februárban várható, és a tervek szerint egy kicsit módosítanak majd a tesztek kritériumain, miután az idén nyáron első ízben elvégzett próbát többen bírálattal illeték, kétségbe vonva azok szigorúságát. Jó példa erre, hogy az ír válságért jórészt felelős két vezető bank, a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank júliusban könnyedén átment a vizsgán, hogy aztán néhány hónap múlva "megpumpolja" az államot a csőd elkerülése végett.

A nyári stressz-teszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×