Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Átalakult a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2010. november 1-től a központi irányítás mellett 19 megyei igazgatóságba szervezve végzi feladatait. Az ésszerűsítés nem érinti a cég alaptevékenységét, a társaság fő profilja továbbra is a mintegy 30 ezer kilométernyi országos állami közúthálózat üzemeltetése és fenntartása.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2005 októberében az alapítói döntés értelmében a korábbi 20 közútkezeléssel foglalkozó cég (19 megyei kht. és a műszaki központi irányító szervezet) összevonásával alakult, ezzel létrejött az ország egyik legnagyobb, országos lefedettségű állami vállalata.

Az elmúlt időszakban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. előbb öt, majd hét régiós modell szerint végezte munkáját - írta közleményében a cég. A régiós irányító központok mellett megmaradt a 19 megyei igazgatóságot, illetve 77 üzemmérnökséget tartalmazó rendszer is.

Ez a párhuzamos működés több zavart és lassú feladatmegoldást eredményezett. A regionális intézkedések rossz hatásfokúnak, időigényesnek és bonyolultnak bizonyultak. Az egyes területi főmérnökségekhez 10-15-20 üzemmérnökség jutott, ezáltal a folyamatok és a szervezet átláthatatlanná vált. Ezért döntött a társaság menedzsmentje a régiós irányítói rendszer megszüntetése mellett.

A megyei igazgatóságok így a jövőben a forgalomtechnikai, műszaki tervezési és felújítási munkák mellett három-négy üzemmérnökség szakmai irányítását is ellátják. A megyei szerveződés, mint földrajzi terület is átláthatóbb, kisebbek a távolságok, kontrollálhatóbb, hatékonyabb és gazdaságosabb a szervezet, illetve a végrehajtás is.

A cég felépítésének racionalizálásával és átalakulásával az új tulajdonos és menedzsment kiemelt célja volt, hogy egy olyan típusú szervezeti felépítést alakítson ki, amely hosszú távon is hatékonyan tudja majd felhasználni az állami közúthálózatra fordítható hazai és Európai Uniós forrásokat. További cél a kiszámítható gazdálkodást elősegítő vállalati környezet kialakítása, a hosszú távú működéshez szükséges emberi erőforrások biztosítása, a munkaerő fejlesztése és a közel 4400 dolgozó megtartása, az eszközpark racionalizálása és fejlesztése, a több száz munkagép kihasználtságának növelése, az útüzemeltetési és fenntartási alapfeladatok erősítése, valamint, hogy a cég felépítése illeszkedjék az új kormányzati struktúrához.

Alapvetően külső forrás függvénye, de nagyon fontos a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára a szolgáltatási színvonal emelése az országos közúthálózaton.

Címlapról ajánljuk

Széles körű fizetéscsökkentést jelentett be Magyar Péter

Radikálisan csökken a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetése – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×