Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

NGM: 2011-ben 3 százalékos, 2012-ben 3,5 százalékos gazdasági növekedés

Magyarországon a GDP a 2010. évi 0,8 százalékos bővülés után 2011-ben 3 százalékkal, 2012-ben 3,5 százalékkal, 2013-ban 5 százalékkal, 2014-ben pedig 5,2 százalékkal bővül majd a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden ismertetett prognózisa szerint.

A nemzetgazdasági tárca összeállítása szerint az infláció 2010-ben még 4,7 százalékos lesz éves szinten, ami 2011-ben évi 3,5 százalékra csökken, 2012-ben 3,3 százalékra mérséklődik, 2013-ban enyhén emelkedve 3,4 százalék lesz, 2014-ben pedig 3,6 százalékra nő.

Az államháztartás európai uniós módszertan szerint számított hiánya a jövő évben a GDP 3 százaléka alatt, 2,94 százalékban teljesül, nominálisan 837,2 milliárd forint lesz. A pénzforgalmi deficit ezzel párhuzamosan jövőre 2,8 százalék lesz a GDP-hez mérten, számszerűsítve 798,8 milliárd forintot tesz majd ki.

A jövő évi államháztartási hiány összetétele úgy alakul, hogy a 2011. évi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslat szerint a központi büdzsé 605,2 milliárd forint deficittel zár, a helyi önkormányzatok viszont várhatóan 110 milliárd forint összegű hiányt halmoznak fel, míg az Egészségbiztosítási Alap hiánya 98,2 milliárd forintot tesz ki. A Nyugdíjbiztosítási Alapot 0 szaldósra, az elkülönített állami pénzalapokat pedig 14,6 milliárd forintos többlettel tervezte a kormányzat.

Az állami újraelosztás mértéke is csökken majd: a 2010. évi 48,9 százalékról 2011-re a GDP 46,7 százalékára mérséklődik.

Az adóterhelés a GDP több mint két százalékával csökken, 2011-ben 36,1 százalékot ér el. Így az egyéb bevételeket (például az uniós forrásokat) is tartalmazó jövedelemcentralizáció mértéke a 2010. évi 45,1 százalékról 2011-re a GDP 43,8 százalékára csökken.

Az államháztartás adósságszolgálattal kapcsolatos, közel 1.100 milliárd forintos kamatkiadásai nélkül az úgynevezett elsődleges egyenleg 2011-ben a GDP 0,9 százalékát éri el.

Az államháztartás az úgynevezett jövedelemtulajdonosok között jelentős átrendeződés hajt végre a következő évben, így a háztartások, főleg a többgyermekes családok az adórendszer reformja révén jelentős többletforráshoz jutnak, míg a vállalkozások pénzügyi mozgástere, részben az adóváltozások, és főképp a kis- és középvállalkozásokat célzó Új Széchenyi Terv támogatásai révén, szintén jelentősen bővül. Az állami szféra hatékonyságát növelni kell, ennek érdekében mind a kormányzat, mind a háttérintézmények területén karcsúsítás lesz, azaz a kiadásokat nagymértékben visszafogják - olvasható az NGM által kiadott összegzésben.

Az NGM dokumentuma szerint a magánnyugdíjpénztárak szabályozásának változtatásával a költségvetés egyensúlya egyrészt kiadási, másrészt bevételi oldalon is javul. Már törvénybe iktatatta az országgyűlés azt, hogy 2010 novemberétől 2011 végéig az APEH nem utal át havi 30 milliárd forintot a magánnyugdíj-pénztárakba, ami a munkavállalók tb-járulékának 8 százalékát jelenti.

Ez a döntés 2011-re 360 milliárd forint kiadási megtakarítást jelent.

A bevételi oldalt - a kormány várakozásai szerint - a magánnyugdíj-pénztárakból visszaáramló vagyon, azaz a visszalépők által visszakerülő vagyon gyarapítja, amelynek összege a költségvetési tervezet szerint 2011-ben mintegy 529 milliárd forint.

A költségvetés tervezetében az említett 529 milliárd forintból 451 milliárd forint a Nyugdíjbiztosítási Alap deficitjének pótlására szolgál, 78 milliárd forint pedig a központi költségvetésen keresztül más, nyugdíj jellegű kiadások finanszírozására szolgál.

Az NGM által kiadott dokumentum rögzíti: ha a visszaáramló vagyon, azaz a visszalépők által visszakerülő vagyon meghaladja a tervezett 529 milliárd forintot, akkor lehetőség nyílik az államadósság csökkentésére. A nyugdíjak kifizetése abban az esetben is a törvényi szabályozás alapján valósul meg, ha - fikcióval élve - senki sem lépne vissza az állami nyugdíjrendszerbe.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×