Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Orbán Viktor elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett

A mostani "politikai kurzus" elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn Székesfehérváron. Orbán Viktor azt mondta, a célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni. Ezeket a munkahelyeket nem az állam fogja létrehozni, hanem sok apró beruházásból jönnek létre - tette hozzá.

A kormányfő a Sapa Profiles Kft. több mint 548 millió forint európai uniós támogatással, az Új Magyarország Fejlesztés Terv keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában, 1,4 milliárd forint (ötmillió euró) beruházással megvalósuló új, 8 ezer négyzetméter alapterületű megmunkáló csarnokának alapkő-letételi ünnepségén vett részt.

A célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni - mondta a miniszterelnök. "Nyilvánvaló, hogy a magyar állam soha sem fog tudni létrehozni egymillió új munkahelyet, s ez nem lenne kívánatos, épp elég nagy baj az ma is, hogy a piacon alkalmazottak és a közszférában alkalmazottak aránya egészségtelenül tolódott el a közszférában alkalmazottak javára, tehát növelni kell a piac részesedését - fogalmazott.

Szavai szerint a kormány a jövőben is azokat a beruházásokat fogja támogatni, amelyek a magyar emberek számára kenyérkereseti lehetőséget biztosítanak.

Elmondta, hogy a mostani magyar kormány azt szeretné, ha Magyarország ismét Közép-Európa legvonzóbb és legversenyképesebb befektetési helyévé, célpontjává váljon. Ehhez megvan a víziója. Szükség van még a lehető legkevésbé bürokratikus, a vállalkozásokat kiszolgáló közigazgatási rendszerre - e téren még rengeteg teendője van az országnak - , valamint a kiszámíthatóságra - fejtette ki.

"A következő években egy kiszámítható gazdaságpolitikát kínálunk a befektetőknek. A kiszámíthatóság része lesz egy folyamatosan csökkenő adórendszer is, amely tiszta, egyszerű, világos és átlátható lesz, s ösztönözni fogja az újabb és újabb beruházásokat" - mondta a miniszterelnök.

Szavai szerint az alumíniumfeldolgozó tevékenységet végző Sapa Profiles Kft. beruházása nem csak azért jó az országnak, mert kenyeret ad 150-200 embernek, hanem azért is, mert olyan terméket állít elő, amely a világon legmagasabb színvonalat képviselő termékekhez - például a legnevesebb autómárkákhoz - használnak fel.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×