Infostart.hu
eur:
358.39
usd:
308.71
bux:
130333.96
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Itt tart a kormány 29 pontjának megvalósítása

Jövő héten három napon át tárgyalja az Országgyűlés a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez szükséges törvénymódosításokat. Az InfoRádió összefoglalta, hogy eddig mi valósult meg az Orbán Viktor miniszterelnök által június 8-án bejelentett tervekből, és mivel adós még a nemzeti együttműködés kormánya.

Július elsejétől a devizaalapú hitelekre nem lehet jelzálogjogot bejegyezni, tíz kisadóból hetet eltöröltek, a fennmaradó három pedig 2011 januárjában szűnik meg, a korábbi 51 helyett már csak 33 engedélyre van szükség egy beruházás elindításához, ingatlant pedig vállalkozói engedély nélkül is bérbe lehet adni.

A Széchenyi-kártya ötvenmillió forintos hitelkerettel és két százalékos kamattámogatással igényelhető, a közszférába pedig költségvetési felügyelőket küldtek, és bértömeg-gazdálkodást, illetve kétmilliós kereseti plafont vezettek be.

A kilakoltatási moratóriumot meghosszabbították 2010 végéig. Döntött a kormány a 120 milliárd forintos megtakarítási csomagról, és arról is, hogy júliusban nem lesz gázáremelés, 500 milliós éves árbevétel alatt pedig a cégek társasági adóját 19 százalékról 10-re csökkentik.

Mindezekre az intézkedésekre Orbán Viktor miniszterelnök szerint a választók adtak felhatalmazást, ő pedig időt kért tőlük: "Nyolc évig vittek minket befelé az erdőbe. Az is eltart egy-két évig, míg kijutunk belőle. Úgy látom, hogy az országban van kellő erő és elszántság, hogy a kiút ne tartson annyi ideig, mint az eltévelyedés."

Ami még hátravan...

Függőben van még viszont a bankadó. Tárgyalnak róla a pénzintézetekkel, de az biztos, hogy továbbra is kétszáz milliárdot remél tőle a kormány, három helyett azonban csak két éven át szedik be, 2011-től. Orbán Viktor már az akcióterv bejelentésekor igyekezett megakadályozni a bankellenes hangulat kialakulását: "Szeretnénk világossá tenni, hogy a kormány közgazdasági meggyőződése szerint jól működő pénzintézeti rendszer nélkül egyetlen modern gazdaság sem lehet versenyképes."

A devizahiteleseket segítő csomag, és azzal összefüggésben a Nemzeti Eszközkezelő Társaság koncepciója augusztus végére készül el, és 2011-től lesz hatályos. A pálinkafőzés könnyítésével kapcsolatos törvénymódosításról is egyeztetnek még az államtitkárok, és a pártok támogatásának 15 százalékos csökkentése is csak egy megtárgyalandó javaslat, ami az év második felétől léphet hatályba.

A 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadót 2011. január elsejétől vezetné be a kormány két év alatt, 2013-tól pedig egykulcsos családi adózási rendszert alakítana ki. Törvény még erről sincs.

Jelentősen átcsoportosítaná a kabinet az uniós forrásokat is: a jelenlegi tízről negyven-ötven százalékra emelné a kis- és közepes vállalkozások részesedési arányát - azt nem tudni, hogy pontosan mikortól.

Adós még a kormány, illetve az Országgyűlés az egyszerűsített foglalkoztatás még egyszerűbbé tételére, és a másodlagos élelmiszervizsgálatra vonatkozó ígéret megvalósításával is.

A kabinet azt akarja, hogy július 19-ig törvény váltsa valóra mind a 29 pontot. Tizenhattal összefüggésben már döntöttek arról, hogy milyen jogszabályok megváltoztatására van szükség - ez 58 törvénymódosítást jelent. Az Országgyűlés a jövő héten kezdi meg a vitát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Szombaton „hagyományos” nyitva tartás, de várhatóan óriási roham lesz a boltokban, vasárnap-hétfőn pedig a boltok zárva lesznek – a szokásos kivételekkel, mint a benzinkutak, nonstop üzletek, dohányboltok, virágüzletek. Vigyázzunk az online rendeléssel is, jellemzően vasárnap és hétfőn csak ételt szállítanak ki! Kedden minden visszaáll a normál kerékvágásba.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×