Infostart.hu
eur:
358.39
usd:
308.71
bux:
130333.96
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Még mindig borúlátóak az autókereskedők

Továbbra is borúlátóak az autókereskedők - derül ki a PricewaterhouseCoopers legújabb felmeréséből. Lőcsei Tamás, a cég adópartnere az InfoRádiónak elmondta: az iparág szereplői a tavalyi forgalomcsökkenés után az idén sem várnak felfutást.

Lőcsei Tamás elmondta: a 2009-re vonatkozó felmérésük szerint az autókereskedők 86 százaléka az eladások visszaesésének fő okaként a pénzügyi-gazdasági válságot jelölte meg.

Az autókereskedők arról is beszámoltak, hogy már tavaly a készpénzes autóeladások kerültek előtérbe; a vevők mintegy 75 százaléka ezt a formát részesítette előnyben, és a tendencia továbbra is jellemző.

Lőcsei Tamás elmondta, hogy 2009-ben főleg a fővárosban működő, illetve a 10.000-100.000 lakosú városokban tevékenykedő autókereskedők vettek részt a felmérésben.

A válaszadók 50 százaléka pénzügyi helyzetét sokkal rosszabbnak mondta 2009-ben, mint 2008-ban. Mindössze a válaszadók nyolc százaléka szerint volt jobb a tavalyi év, mint az előző. A válság hatása miatt a kereskedők megpróbálták mérsékelni költségeiket, 82 százalékuk létszámleépítéssel élt, 80 százalékuk pedig csökkentette a reklámkiadásokat. A válaszadók 20 százaléka a munkaidőt csökkentette, csupán 7 százalékuknál nem volt semmilyen kiadáscsökkentés.

Tavaly már senki nem jelzett létszámbővülést, 2008-ban még a válaszolók 23 százaléka mondta azt, nőtt a létszám a cégénél. A kereskedők döntő többsége csak 2012-2016-ban várja azt, hogy az üzletmenet visszaáll a 2007-es szintre.

Tavaly már kezdett visszaszorulni a devizahitelezés az autóvásárlásban a forint árfolyamának változása miatt, holott ez korábban igen népszerű volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Szombaton „hagyományos” nyitva tartás, de várhatóan óriási roham lesz a boltokban, vasárnap-hétfőn pedig a boltok zárva lesznek – a szokásos kivételekkel, mint a benzinkutak, nonstop üzletek, dohányboltok, virágüzletek. Vigyázzunk az online rendeléssel is, jellemzően vasárnap és hétfőn csak ételt szállítanak ki! Kedden minden visszaáll a normál kerékvágásba.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×