Infostart.hu
eur:
354.34
usd:
310.1
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Ismét kevesebbet ér a keresetünk

A reálkeresetek - a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett - 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első tizenegy hónapjában 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 8,7 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-novemberben átlagosan 2 millió 664 ezer volt.

Tavaly az év első tizenegy hónapjában a költségvetési szférában 748 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 825 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 3,8 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,4 százalékkal nőtt a létszám, enélkül számolva 0,6 százalékkal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszámcsökkenés.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197.900 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 198.100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200.400 forintot ért el.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,5 százalékkal haladták meg az előző év január-novemberit. Ezen belül a versenyszférában 4,5 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, míg a költségvetés területén a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 8,5 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,2 százalék), a szállítás, raktározás (5,8 százalék), az ingatlanügyletek (4,5 százalék), valamint az építőipar (4,4 százalék) január-novemberi keresetei.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset az év első tizenegy hónapjában átlagosan 3,5 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 0,2 százalékkal elmaradt.

A versenyszféra kereset alakulásában az is szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya az összes létszámon belül nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 123.000 forint volt. 2009 júliusától a havi nettó átlagkeresetek növekedési üteme az adójogszabályok változása miatt meghaladta a bruttó átlagkereset növekedését. A nettó kereset az év első tizenegy hónapjában így átlagosan 1,6 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál. A versenyszférában 4,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 5 százalékos csökkenés jelentkezett, mely utóbbi a közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva 3,6 százalékos csökkenésnek felelt meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×