Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Enyhe pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,69 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 22.784,47 ponton zárt kedden

A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a gyógyszergyártóknak csökkent az árfolyama.

A nap elején a magyar tőzsde szinte az egyetlen volt, amely emelkedést mutatott az általános negatív hangulat ellenére - mondta el Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője. A Citigroup csalódást keltő negyedik negyedéves jelentésének közzététele után azonban "beleadtak" a piacokba, így a BUX is negatív tartományba került - tette hozzá.

A nap végén aztán, mintha "egy láthatatlan kéz" emelné a piacokat, a legtöbb tőzsdeindex enyhe pluszban, vagy stagnálás körüli szinten zárt - mondta az üzletkötő. Kovács Attila véleménye szerint semmilyen hír vagy fundamentum nem támasztotta alá ezt a nap végi emelkedést. Úgy tűnik, a befektetők mindent vesznek, mert a "nullán" tartott kamatok miatt a pénz nem a reálgazdaságba, hanem a tőkepiacokra áramlik - jegyezte meg.

A magyar piacon az üzletkötő értékelése szerint a Mol volt a húzópapír. Az olajtársaság részvénye 510 forinttal, 2,71 százalékkal 19.300 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,16 százalékkal 6.140 forintra nőtt, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 740 forintra csökkent, forgalma 994,6 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 700 forinttal, 1,63 százalékkal 42.300 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 302,7 millió forintos forgalom mellett 285 forinttal, 1,5 százalékkal 18.760 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.061,35 ponton zárt kedden, ez 7,35 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×