Infostart.hu
eur:
361.38
usd:
310.69
bux:
131422.35
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Kamatdöntő ülést tart holnap a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa

A piac a jegybanki alapkamat legalább 50 bázispontos mérséklését várja, egyes londoni elemzők ennél nagyobb csökkentést is lehetségesnek tartanak. A Reuters csütörtökön közzétett elemzői felmérése azt valószínűsíti, hogy az idén még hátralévő mindkét kamatdöntő ülésén 50-50 bázisponttal mérsékli a jelenleg hét százalékos alapkamatot a monetáris tanács.

A csökkentés mellett szól az alacsony infláció, a kedvező nemzetközi befektetői hangulat, valamint a viszonylag erős forintárfolyam is. Weinhard Attila, a portfolio.hu munkatársa az InfoRádióban azt mondta: a szakértők szerint a monetáris tanács jövő év közepéig tovább csökkenti a kamatot, amelynek a legalacsonyabb szintje 5 és fél, 5,75 százalék körül lehet.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken viszont romlik a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődik a hét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×