Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
331.88
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Elektronikusan is igényelhető a Széchenyi-kártya

Már elektronikusan is igényelhető a kis- és középvállalkozásoknak hitelt nyújtó Széchenyi Kártya - közölte a KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt. fejlesztési igazgatója.

Szép Zoltán Tatabányán elmondta: Komárom-Esztergom megyében eddig csaknem háromezren jutottak hozzá a kártyához; a megyében kihelyezett hitelállomány több, mint 14 milliárd forint.

Ez az országos hitelállomány 2 százaléka. Szép Zoltán szólt arról is: országos szinten idén szeptemberben adták ki a 120 ezredik Széchenyi Kártyát, ekkor az összes kihelyezett hitel 700 milliárd forint volt.

A vállalkozók 1-25 millió forint összegű hitelt vehettek fel. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy jövőre a korábbi kettő helyett várhatóan 1 százalék lesz a hiteltámogatás mértéke a jegybanki alapkamat mérséklődése miatt.

A Széchenyi Kártya-igényléseket koordináló KA-VOSZt közösen hozta létre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×