Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több ügyfélbarát pont is lesz az új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvényben

Még az idén is mintegy 800 ezer átszerződőt vár a kötelező felelősségbiztosítási kampány idején a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A hatóság főigazgatója elmondta: 2010-től lép életbe a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény, amely elvileg már megszünteti ezt a kampányt. Varga Csaba hozzátette: a változás azonban 4-5 év alatt történik meg.

Most ősszel még minden a régi rendben történik, azaz október 30-án a biztosító társaságok meghirdetik a kötelező biztosítási díjakat, és novemberben lehet átszerződni más biztosítóhoz, jövő évtől pedig a szerződés megkötésének időpontja lesz a fordulópont, azaz minden autónál máskor. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgatója azt mondta: tavaly 780 ezer átszerződés volt, és idén is legalább ennyit várnak.

Varga Csaba a 2010 január elsején életbelépő törvényről azt mondta: több olyan változás is van, amelyek az ügyfelek biztonságát és érdekét szolgálják. Ilyen például, hogy egyszerűsödik a szerződéskötés, létrehoznak egy garanciaalapot, amely arra hivatott, hogy ha egy biztosító csődbe megy, akkor ebből fizetik a károkat, további változás az is, hogy kialakítják a központi kárnyilvántartást, ami az ügyfélnek azt jelenti, hogy nem kell ezután kártörténeti igazolást kérnie a régi biztosítójától, hanem csak bemondja a bonus-malus besorolását és a központi rendszerben az új biztosítója ellenőrzi azt.

A Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára üdvözölte a jogszabály megszületését, Trunkó Barnabás emlékeztetett, hogy 50 éve működik Magyarországon a felelősségbiztosítási rendszer. A főtitkár az új törvény kapcsán kiemelte: a kampány megszüntetése nem jelenti azt, hogy a verseny a biztosítótársaságok között leáll.

A főtitkár hangsúlyozta: az új jogszabály a biztosítótársaságok számára is pozitívan rendezett néhány problémát, ilyen például az, hogy a biztosítási díj késedelmes befizetése után késedelmi kamatot számolhatnak fel. Trunkó Barnabás hozzátette: a Magyar Biztosítók Szövetségére ugyanakkor többlet feladatot ró a törvény, nekik kell létrehozniuk és kezelniük a garanciaalapot, ugyanígy a központi kárnyilvántartási rendszert is. A MABISZ egyébként tervezi, hogy egy éven belül a honlapján megjelenít egy biztosítási díj kalkulátort, amely az összes társaság ajánlatát transzparensen bemutatja és összehasonlítja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×