Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jól alkalmazható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény

Elégedett volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen készült, egy éve hatályba lépett törvénnyel.

Jól alkalmazható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény - mondta egybehangzóan a jogszabály hatályba lépése óta eltelt egy év tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal vezetője.

Wittich Tamás elmondta, hogy megbeszélésük alapján a három szervezet nem tartja szükségesnek a törvény módosítását. "A megállapodás minden pontjában az együttműködés magas szintűen megvalósult, és továbbra is változatlan formában hatályban fogjuk tartani" - jelentette ki.

Nagy Zoltán az eddigi eredmények kapcsán kitért arra is, hogy a versenyhivatal a törvény adta lehetőségekből adódóan az elmúlt évben 13 ügyet zárt le. Összesen 168 millió forint bírságot vetettek ki, több mint egy tucat ügyük van e pillanatban folyamatban, amelyek jelentősen megemelik majd a bírság eddigi összegét - mondta.

Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke hangsúlyozta, bár az első év után a lezárt ügyek száma még alacsony, ám fokozatosan emelkedik. "Nagyon lényeges, hogy ez az a törvény, amelynek alapján nemrégiben a hitelintézetek aláírták a magatartási kódexet. Ennek a törvénynek a felhatalmazása teszi majd lehetővé, hogy az önkéntesen vállalt, de magatartásba foglalt viselkedési norma hatósági úton kikényszeríthető és betartatható legyen" - fogalmazott.

A három szervezet vezetői abban is megállapodtak, hogy egységes álláspontot fognak képviselni a témában készülő európai joggyakorlat kialakításánál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×