A MOL, az osztrák OMV és két egyesült arab emírségekbeli cég vasárnap jelentette be: konzorciumot hoztak létre abból a célból, hogy az iraki Kurdisztán lelőhelyein kitermelt földgázzal töltsék meg a Nabucco gázvezetéket.
A magyar vállalatnak 10 százalékos részesedése lesz a két emírségekbeli cég iraki Kurdisztánban működő egységében, a Pearl Petroleumban, cserébe 6 százaléknyi MOL-részvény adtak.
A iraki kormány elutasította a kurd regionális kormányzat külföldi cégekkel kötött földgázüzletét. Ezzel kapcsolatban a MOL kutatási-termelési igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: nem kívánnak belefolyni a helyi belpolitikai kérdésekbe, de úgy véli, minden irakinak érdeke, hogy az export gazdaságos feltételek mellett valósuljon meg.
Áldott Zoltán szerint az OMV-vel harmonikusan fognak együtt dolgozni, és az üzleti alapon történő együttműködést sosem zárták ki a két cég között. Emlékeztetett, hogy a Nabucco-projektben is mindkét cég érdekelt, és azt az együttműködést sem veszélyeztette az OMV korábbi ellenséges felvásárlási kísérlete.
A kutatási-termelési igazgató közölte: 2014-től szállíthat iraki gázt a Nabucco-vezeték, ha megépül addigra. A gázmezők kapacitása megegyezik a Nabucco kezdeti tervezett kapacitásával - emelte ki.
Egyedülálló lehetőség
A MOL korábbi tájékoztatása szerint a projekt egyedülálló lehetőséget biztosít, hogy Irak kurdisztáni régiójának a két legjelentősebb, több ezer milliárd köbláb potenciállal rendelkező gázmezőjét az elkövetkező néhány évben termelésbe állítsák.
Az elmúlt két évben a Crescent Petroleum és a Dana Gas 605 millió USA dollárt költött a Khor Mor gázmező gyors termelésbeállítására és a helyi gázhálózat fejlesztésére. Többek között megépítettek egy 176 kilométer hosszú gázvezetéket a helyi gáztüzelésű erőművek ellátására, melyek több mint négy millió iraki áramellátását biztosítják, csökkentve a helyi olajfogyasztás költségeit és mintegy 2 milliárd dollár éves megtakarítást biztosítva a kormánynak.
A partnerek további fejlesztésekre mintegy 8 milliárd dollárt szándékoznak befektetni. A beruházás a vállalat eszközeinek fejlesztését, a megnövekedett iraki erőmű kapacitások gázzal történő ellátásának előmozdítását, a helyi iraki ipar támogatását és a majdani többlet gáz szomszédos országokba történő exportálását célozza meg oly módon, hogy az a helyi, a regionális és az európai gazdaságoknak is előnyére váljon.
A felek aláírtak egy stratégiai együttműködési megállapodást is, mely szerint közösen vesznek részt a jövőben üzletfejlesztési lehetőségekben a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és egyéb régiókban. Ezzel a tranzakcióval a MOL tovább erősítette stratégiai partnerségeit a Közel-Keleten.
Ez a második nagyobb volumenű tranzakció az elmúlt két évben, melynek keretében a MOL a közel-keleti régió vezető olaj és gázvállalataival köt stratégiai partnerséget.
Hanganyag: Kaputa Júlia