Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lehívható lesz az IMF hitel 1,43 milliárd eurós összege

Lehívható lesz az IMF hitelkeret második részlete - jelentették be az érintettek közös sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter egyúttal bejelentette azt is, hogy 2009-ben 6,7 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak, és a költségvetési hiány mértéke elérheti a 3,9 százalékot.

Június végén lehívható lesz a következő részlet a 20 milliárd eurós hitelcsomagból, mert a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság elégedett a magyar kormány makrogazdasági és pénzügyi politikájával - mondta egybehangzóan az IMF tárgyalódelegációjának vezetője és az Európai Bizottság képviselője.

Utóbbi, Elena Flores megerősítette: a korábban gondoltnál kedvezőtlenebb gazdasági környezet és kilátások miatt az IMF-fel és a magyar kormánnyal egyetértésben módosították a főbb makromutatókat. Így a gazdasági visszaesés mértéke 6,7 százalék lehet és a költségvetési hiány 3,9 százalék.

A pénzügyminiszter azt mondta: a 2009-es 6,7 százalékos visszaesés után 2010 még mindig csökkenéssel számolnak, 0,9 százalékossal, és 2011-re kalkulálnak gazdasági növekedéssel. Oszkó Péter hozzátette: 2009-ben számításaik szerint a magyar export 15, az import 16-17 százalékkal esik vissza, az infláció mértéke pedig 4,5 százalék körül alakul. Ez az a gazdasági környezet, ami miatt módosítottak a hiánycélon.

A pénzügyminiszter elmondta: az idei 400 milliárd forintos, és a jövő évi tervezett 900 milliárd forintos kiadáscsökkentéssel és a strukturális változtatásokkal az IMF és az Európai Bizottság is egyetért. Oszkó Péter hozzátette: a módosított makropálya miatt nincs szükség újabb intézkedésekre.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta: az adóváltoztatások miatt emelkedik az infláció. Simor András szerint, ha megszűrik az egyszeri adóhatásoktól, akkor a fogyasztói árak emelkedésének mértéke a jegybank inflációs célja környékén alakul.

A jegybankelnök az új kormányzati csomagról azt mondta: hosszú távon járul hozzá a munkaerő-piaci aktivitás élénküléséhez és a foglalkoztatottság növekedéséhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×