Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nem tud fizetni dolgozóinak a Herz

Egyelőre nem tud fizetni a dolgozóinak a Herz Szalámigyár Zrt. A társaság már hónapok óta tárgyal a bankjával, de még nem sikerült megállapodniuk. A Herz Budapest szalámiját nemrég uniós védettségűvé nyilvánították.

Május 10-ig nem tudja kifizetni a dolgozók bérét a Herz szalámigyár - tette közzé a társaság. A vállalat közleménye szerint az vezetett ide, hogy ugyan hónapok óta tárgyalnak az egyedüli hitelező bankjukkal, még mindig nem sikerült megállapodni, emiatt a mindennapi működéshez szükséges forrásokat sem tudják elérni.

A társaság vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott: minden tevékenységi területen csökkentették a működési költségeket, és emellett kész reorganizációs tervük van. Egyelőre a pénzügyi problémák miatt lecsökkent a termelés volumene is, pedig a gazdasági válság ellenére a cég termékei keresettek. A Herz nemrég jelentett be csoportos létszámleépítést, 130 dolgozótól kénytelenek megválni.

A napokban az agrártárca államtitkára úgy nyilatkozott, hogy készül egy hitelcsomag, amelyik a nehéz helyzetbe került élelmiszeripari cégeken segíthetne. Gőgös Zoltán azt mondta: adott feltételek teljesülése esetén hitelt kaphatna több cég is, ami enyhíthetné a financiális gondokon. A szakpolitikus szerint a Herz is azon vállalatok között van, amelyekre illik majd ez a csomag.

A Herz teljes hitelállománya mintegy 4 milliárd forint, ennek átstrukturálására lenne szükség. A cég forgóeszköz finanszírozási igénye másfél milliárd forint feletti, ennek biztosításáról tárgyalnak hetek óta a hitelező bankkal. A társaság vezetése korábban is hangsúlyozta: termelésük igen forrásigényes, mivel egy-egy szalámi érlelési ideje 3 hónap, és ezt az időszakot finanszírozni kell.

A Herz Budapest szalámit nemrég uniós védett termékké nyilvánították, ami további keresletet hozhat a piacon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×