A több alapvető fundamentális problémával küzdő magyar gazdaságot a globális likviditáshiány és az erőteljes kockázatkerülő magatartás különösképp sújtja. A portfolio.hu a legalapvetőbb összefüggéseket felhasználva felvázolta az államadósság trendjét - ami meglehetősen kiábrándító képet mutat.

Amennyiben a kedvezőtlen nemzetközi környezetben az államadósság után fizetendő reálkamat magas marad, a gazdaság pedig csupán a legutóbb becsült, igen alacsony potenciális teljesítményt képes felmutatni, az államadósság tartósan és meredeken emelkedő pályára áll. Emiatt a 2008 végén 73 százalékon álló GDP-arányos mutató igen gyorsan 80 százalék fölé kerül, és töretlenül közelít a 90 százalék felé.

A portál szakértőinek számításaiból az is kiderül, hogy a külső környezetben beálló enyhe javulás sem oldja meg a gazdasági gondokat, ahhoz jóval erőteljesebb változás kell, amit csak költségvetési eszközökkel lehet megindítani.

Ha a tartósan magas hozamkörnyezet és az államkötvénypiaci problémák fennmaradnak, az államadósság futamideje fokozatosan rövidül, és az átlagos kamatszint is emelkedik. Mindehhez - a globális válság után - a gazdaság 2 százalék körüli potenciális bővülésre áll rá, ami nem elég az államadósság "kinövésére". Ebben az esetben a költségvetés a lanyha növekedés miatt nem tud érdemben javulni, így az elsődleges többlet a mostani 1 százalék körül lesz. Az eredmény: 90 százalék körüli GDP-arányos államadósság 2020-ra.

A kis külső javulás forgatókönyvénél a portfolio.hu munkatársai azzal számoltak, hogy a belső problémák ellenére a kockázatkerülés enyhülésével a mostani magas kamatszint nem árazódik be az adósságba. Ez azonban nem elég az üdvösséghez: az államadósság a többi tényező változatlansága mellett még így is enyhén emelkedő pályán van, a vizsgált időszak végére az adósságráta ugyancsak 80 százalék fölé szökik.

Az egyszerű összefüggés alapján is látható, hogy a költségvetésen cselekvési kényszer van, mégpedig az elmúlt időszak lépéseinél jóval erőteljesebb intézkedések kellenek. Kizárólag a költségvetés tudja megoldani ezt a helyzetet.Választható irányok

Az egyik lehetőség a szokásos magyar kiigazítás: jelentős korrekció nagy adónöveléssel, kis kiadáscsökkentéssel - fűnyíró elv alapján. Esetleg elinflálással párosulva, de mindenesetre a belső strukturális problémák változatlanul hagyásával. A kamatszint ugyan nem ugrik meg annyira, de csak lassan csökken, a változatlanul alacsony szinten lévő gazdasági növekedés mellett ez kínkeserves adósságcsökkenést jelent.

Kiszámolták, hogy egyszerű modellünkben mekkora további kiigazítás kellene ahhoz, hogy 2020-ig újra elérjük a maastrichti limitnek számító 60 százalékos adósságmutatót. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy rossz szerkezetű konszolidáció a rövid távú növekedést is jelentősen visszafogja, illetve a 2010-es évek elején is már csökkenő adósságrátát kell felmutatni, akkor az eredmény elkeserítő: eszerint az első évben további 800 milliárd forintos kiigazítás kellene, vagyis nullszaldós államháztartás kellene azonnal. Ez soha nem látott mértékű korrekciót jelentene, gyakorlatilag sokkterápiával egyenértékű, de legalábbis a lakosság biztosan annak érezné.

Az így elért költségvetési pozíciót utána nagyjából tartani kellene - ez a gyenge növekedési potenciál mellett akár további lépéseket igényelhet. (A Pénzügyminisztérium honlapján található egy államadósság-szimulációt tartalmazó, összetettebb modell. Feltételezéseinket a szakértők oda is beírták, és hasonló eredményeket kaptak.)

A jelenlegi szorult helyzetben ennél többre van szükség, hiszen Magyarországnak sürgősen fel kell mutatni egy finanszírozható adósságpályát. Ehhez azonban nemcsak arra van szükség, hogy a kiigazítás elegendően nagy legyen, hanem arra is, hogy az javítsa a magyar gazdaság ösztönzőit, potenciális növekedését. Ha az előbb említett forgatókönyvhöz hasonló mértékű kiigazítás így valósulna meg, akkor az államadósság valóban érdemben csökkenő pályára tudna állni, ami jótékony folyamatokat is beindítana: a gyorsabb növekedés, az alacsonyabb kamatszint és a mérsékelt árfolyamfelértékelődési pálya fájdalommentesebb módon járulna hozzá a költségvetési pozíció szinten tartásához.

Ha esetleg azt gondolnánk, hogy a számítások erőltetetten pesszimisták, érdemes néhány más tényezőről - például az állampapírpiac helyzetéről - is megemlékezni. A kötvénykibocsátás kényszerű hiánya, növeli az adósság devizaarányát, illetve rövidül az átlagos futamidő.

A negatív hatásokat csak rövid távon képes tompítani a piacinál kedvezőbb kondíciójú IMF-hitel, ami ráadásul 2010 tavaszán amúgy is lejár. Addig ráadásul a hitelkeret alaposan meg is csappan, hiszen az adósságmegújítás nagy részét ebből kell finanszírozni.

Sokkterápia

A feladat világos: olyan beavatkozás kell a költségvetési folyamatokba, ami gyakorlatilag a sokkterápiával egyenértékű (tehát méretét tekintve össze sem vethető a mostani "óriási reformokkal"), illetve el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-hitel megújításáról, meghosszabbításáról. Utóbbit őszre tető alá kellene hozni, hogy a piac középtávon újra biztosítva lássa a költségvetés helyzetet. További feladat, hogy a csökkenő adósságpályára alapozva meg kell kezdeni a tudatos felkészülést az euróbevezetésre, ami a kockázati prémiumokat jelentősebben mérsékelheti.

Amennyiben ugyanis a külső feltételek nem javulnak, csak ezek az intézkedések biztosíthatják a magyar gazdaság stabilitását. A külső javulásban bízni azonban nagyjából olyan, mintha a szakadék szélén állva arra várnánk, hátha arrébb fúj minket a szél - a jó irányba.