Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
322.79
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: érdemi adó- és járulékcsökkentés kell

A munkát terhelő járulékok csökkentését, a gazdaság- és társadalompolitika 3-4 éves előretervezését, és az adócentralizáció, valamint az újraelosztás mértékének csökkentését nevezte a miniszterelnök a következő évek legfontosabb gazdaságpolitikai feladatainak. Gyurcsány Ferenc az után beszélt erről, hogy vezető közgazdászokkal találkozott. Beszámolt arról is, hogy javasolja majd a keddi Nabucco-konferencián: azok az országok, amelyek károsultjai voltak az orosz-ukrán gázvitának, lépjenek fel közösen a kártérítési igényükkel azokkal szemben, akik nem teljesítették szerződéses kötelezettségüket.

A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni - tette hozzá. A kormányfő kiemelte: érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség.

A miniszterelnök szavai szerint a jelenlévők között abban nem volt vita, hogy elsősorban a munkára rakodó terheket kell csökkenteni.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a közgazdászok mindegyike azt javasolta, hogy hosszabb időszakra, 3-4 évre kell gazdasági- és társadalompolitikai programot alkotni, s hogy a kormány a választásoktól függetlenül mutassa be az ország számára a lehetőségeket.

A miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy a Nabucco-konferencián javasolni fogja majd a közös kártérítési igény benyújtását. Mint fogalmazott: fel kell tenni a kérdést, hogy "ki fogja megfizetni a révészt", ki rendezi a károkat.

Gyurcsány Ferenc szerint a gázvita végére ez a kérdés átfogó európai problémává vált, ezért az uniónak kell képviselnie a közös kártérítési igényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×