Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Étrend-kiegészítők, amelyeknek semmilyen gyógyhatása sincs

Nincs gyógyhatása annak a két termékcsaládnak, amelyet négy cég forgalmazott Magyarországon, ezért a Gazdasági Versenyhivatal 171 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A hivatal szóvivője azt mondta: a magas összeget az indokolja, hogy a termékekkel igen sérülékeny fogyasztói réteget céloztak meg.

Nem bizonyítható a Flavin és az Olimpiq StemXcell termékcsaládok gyógyhatása, négy hazai forgalmazó mégis így hirdette a termékeket. A Gazdasági Versenyhivatal ezért a vállalkozásokat, azaz a StemXcell Kft.-t, a Crystal Institute Kft.-t, a Flavinárium Zrt.-t és a , Dunai és Társa Bt.-t összesen 171 millió forintra bírságolta meg, mert a fogyasztókat megtévesztve reklámozták a termékeket.

A cégeknek emellett a termékeket hirdető honlapokon fel kell tüntetni, hogy azok hirdetési módját a GVH elmarasztalta, és azt is, hogy a termékeknek nem tulajdonítható gyógyhatás.

Mint azt Mihálovits András, a GVH szóvivője elmondta: a hivatal rendszeresen ellenőrzi az étrend-kiegészítők és gyógyhatású készítmények forgalmazóit, a vásárlóktól ugyanis sok panasz érkezik, de azt is gyakran tapasztalják az ellenőrök, hogy egy megbüntetett cég tulajdonosa felszámolja vállalkozását, majd egy újat alapít, amellyel egy másik, Nyugat-Európából behozott "csodaszert" kezd forgalmazni.

Ebből is látszik, hogy az étrend-kiegészítők forgalmazása jövedelmező vállalkozás - mutatott rá Mihálovits András.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×