eur:
388.85
usd:
360.9
bux:
68854.83
2024. május 7. kedd Gizella

Ingatlanügyletekkel és gazdasági szolgáltatással foglalkozik a legtöbb cég

Megugrott a Központi Statisztikai Hivatal által regisztrált gazdasági szervezetek száma idén az első félévben Magyarországon - derült ki a hivatal adataiból. A változás oka, hogy idéntől az őstermelőknek is adószámot kellett kérniük, azaz regisztrálniuk kellett az Apehnél.

Bár csaknem 350 ezerrel nőtt a regisztrált gazdasági szervezetek száma, mégsem okozott ez meglepetést a szakembereknek. A nagymértékű változás oka ugyanis az a jogszabályi módosítás, miszerint 2008 január elsejétől az őstermelőknek is adószámot kell kérniük az adóhatóságnál.

A legtöbb érintett egyéni vállalkozóként regisztráltatta magát. Az idén regisztrált egyéni vállalkozók száma megközelítette a 300 ezret, ami a tavalyi első féléves növekedéshez képest 11-szeres mértékű változás.

Az egyéni vállalkozók bejegyzésének túlsúlya abban is megmutatkozik, hogy az idei év első hat hónapjában bejegyzett 349 ezer gazdasági szervezetből 323 ezer egyéni vállalkozás volt. Ugyanakkor a társas vállalkozások száma is magasabb, mint tavaly volt, főleg a részvénytársaságok és a korlátolt felelősségű társaságok száma emelkedett, ezzel szemben a betéti vállalkozások száma visszaesett.

A társas vállalkozások esetében is volt jogszabályi változás, nevezetesen, hogy a korlátolt felelősségű társaság alapításához szükséges alaptőke mértéke nagymértékben csökkent.

Jelentős átrendeződést mutat az is, ha tevékenység szerint vizsgáljuk a vállalkozásokat. Ugyanis a mezőgazdaság a második helyre lépett előre, míg a legtöbb vállalkozást továbbra is az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágban tartják nyilván.

Magyarországon 2008 június 30-i adat szerint összesen több, mint 1,6 millió regrisztált gazdasági szervezet van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Négy nyugati fegyver, amiért valószínűleg mindent megadna Ukrajna

Négy nyugati fegyver, amiért valószínűleg mindent megadna Ukrajna

Az amerikai pénzcsapok újranyitása valószínűleg Európát is arra fogja sarkallni, hogy ismét növelje az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékét, ugyanakkor jó esély van arra is, hogy Kijev a lőszerkészletek feltöltése után ismét elkezdjen új fegyvertípusokért házalni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „bevásárlólistáján” számos olyan eszköz is szerepel, amihez mindezidáig nem jutottak hozzá a csapatok. Ezek közül gyűjtöttünk össze négyet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×