Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Magyarországon létszámbővítést tervez a Siemens

Bár cégcsoport szinten 17 ezer ember leépítéséről döntött a Siemens, a magyarországi cégnél nem terveznek létszámcsökkentést, sőt inkább bővítést. A Siemens Nemzeti Vállalat elnök-vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy a cég korábbi vezetőjének felmondott az anyavállalat.

A Siemens korábbi magyarországi vezérigazgatója is távozott az anyacégtől - mondta a magyar cég elnök-vezérigazgatója. Szentkuti László nem indokolta a felmondást, a bejelentéshez csak annyit tett hozzá, hogy a közelmúltban távozott a magyar cégtől a felügyelő bizottság elnöke, Hetényi Péter is.

Szentkuti László a korrupciós ügyek kapcsán elmondta: zajlik a cégcsoportnál egy átfogó vizsgálat, amelyet egy független amerikai iroda végez. A magyar Siemens-vezér hozzátette: az amerikai jogászok már többször jártak a magyar cégnél, de eredményről még nem tudnak beszámolni.

Szentkuti László konkrét kérdésre annyit elárult, hogy a vizsgálat kiterjed egyebek mellett a Combino villamosok beszerzésére is. Arra a kérdésre, hogy milyen nagyságrendű kenőpénzek forogtak Magyarországon, nem válaszolt.

Azt azonban hangsúlyozta, hogy a megtépázott hírnév ellenére a megrendelések nem estek vissza a cégnél. A magyarországi cégcsoportnál a tavalyi eredmények szerint nőtt a nettó árbevétel, mintegy 27 százalékkal, ami Szentkuti László szerint főleg a Combino megrendelésnek és a miskolci erőműnek köszönhető.

Mindezek ellenére az adózás utáni eredmény csökkent. Az elnök-vezérigazgató elmondta azt is, hogy az anyavállalat által elrendelt 17 ezer fős leépítés Magyarországot nem érinti, sőt, inkább felvennének dolgozókat, úgy 200 főt, mert - mondta Szentkuti László - a budapesti transzformátor- és erőmű-technikai gyárakban betanított munkásból és technikusból hiány van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×