Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.35
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A Zsidó Világkongresszus ellenzi az OMV iráni üzletét

Az OMV tervezett iráni ügyletének felfüggesztését kérte az osztrák olaj- és gázipari konszern részvényeseitől a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke.

A Der Standard osztrák lap hétfői jelentése szerint Ronald Lauder arra biztatta a részvényeseket, köztük az OMV-ban egyharmados tulajdonrésszel bíró szövetségi kormányt, hogy gyakoroljanak nyomást a cég igazgatóságára a több mint húszmilliárd eurósra taksált ügylet feladása érdekében.

A WJC-elnök úgy véli, mindaddig nem volna szabad üzletelni Iránnal, amíg Teherán nem tesz eleget az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak, illetve fenyegeti Izrael létét. (A BT háromszor is felszólította már Iránt urándúsító programjának befejezésére, de mindhiába.)

Az osztrák cég tavaly kötött előzetes beruházási megállapodást az iráni állami olajvállalattal a South Pars-i gázmezők kiaknázására. A 22 milliárd eurósra tervezett szerződés Washington rosszallását is kiváltotta, mert az amerikai kormány úgy ítélte meg, hogy a beruházás csorbítaná az atomfegyvergyártási programmal gyanúsított Irán elleni gazdasági szankciók hatékonyságát.

A WJC elnöke - korábbi amerikai védelmi államtitkár - a nyolcvanas években Bécsben szolgált nagykövetként: az ő időszakában helyezte a washingtoni kormány megfigyelési listára Kurt Waldheim akkori osztrák elnököt feltételezett náci múltja miatt. A Der Standard értesülése szerint a részvényeseknek címzett levelében azt írta, hogy "történelmi közelmúltjára való tekintettel Ausztriának különleges felelőssége van az iráni fenyegetések elleni küzdelemben".

Ronald Lauder tavaly egyszer már felszólította Ausztriát, hogy szálljon ringbe az Iránnal szembeni szigorúbb szankciók érdekében. A Profil osztrák hírmagazinban közölt interjújában kijelentette, hogy "Ausztriának fel kellene zárkóznia a világ többi részéhez, világosan Teherán értésére adva, hogy tilalmi intézkedések fenyegetik, ha folytatja nukleáris fegyverkezését".

Mostani levelét az OMV közelgő részvényesi közgyűlése elé időzítette. Az osztrák cég menedzsmentje mindeddig elhárította az iráni ügyletét ért bírálatokat, leszögezve, hogy éppúgy tartja magát a törvényes rendelkezésekhez, mint a BT-határozatokhoz és az európai uniós irányelvekhez.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×