Infostart.hu
eur:
361.48
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"A bankoknak meg kell szokniuk a versenytársakat"

A kartellező cégek vezetőinek személyes felelősségét is meg lehet majd állapítani, ha a parlament elfogadja a Gazdasági Versenyhivatalnak a versenytörvény módosítására tett javaslatát - mondta a GHV elnöke. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke arról beszélt, hogy módosítani kellene a bankrendszer szabályozását.

A versenytörvény módosítására tett javaslatot a Gazdasági Versenyhivatal: a változások többek között a kartellezés elleni küzdelmet segítené - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.

Nagy Zoltán közölte: a javaslat szerint azokat a cégvezetőket, akik részt vesznek kartellek szervezésében, két évre el lehetne tiltani attól, hogy hasonló vezető beosztást töltsenek be. A jelenlegi rendszerben a verseny korlátozásáért csak a vállalatokat lehet megbüntetni, a módosítás után azonban a vezető tisztségviselők személyes felelőssége is megállapítható lenne - fűzte hozzá a GVH elnöke.

A javaslat azt is lehetővé tenné, hogy a kartellezés miatt károsult cég kártérítést követeljen a jogsértőktől - magyarázta Nagy Zoltán. Mivel az ilyen eljárásokban nehézkes a bizonyítás, az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy a jogsértés 10 százalékkal térítette el az árat - mondta a versenyhivatal elnöke.

Változások a banki szabályozásban

A szabályozás újragondolására, az átláthatóság fokozására és a hitelkiváltás költségeinek csökkentésére lenne szükség a magyar bankszektorban - mondta az InfoRádiónak Kovács Surd, a Gazdasági Versenyhivatal irodavezető-helyettese.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Király Júlia hasonlóképpen fogalmazott: szerinte olyan versenyszabályokra van szükség a bankszektorban, amely a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt, de amelyben a bankok is jól érzik magukat.

Király Júlia hozzátette: az uniós direktívák is abba az irányba hatnak, hogy a fogyasztók többféle szolgáltató többféle szolgáltatását vehessék igénybe. Az új fizetési direktíva életbe lépésével a bankok mellett megjelenhetnek az úgynevezett fizetési intézmények - például a mobiltársaságok vagy a posta -, amelyek olyan szolgáltatásokat is nyújthatnak majd, amelyekre eddig csak a pénzintézeteknek volt lehetőségük - magyarázta a szakértő.

A jegybank alelnöke szerint a szabályozás célja, hogy mérséklődjenek a belépési korlátok és bővüljön a termékek köre. Ezek hatására a bankoknak meg kell szokniuk a versenytársakat és magát a versenyt.

Hanganyag: Panulin Ildikó és Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×