Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Tájékoztató akciót indított a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tájékoztató akciót indított a járadékszolgáltatások megismertetésére, ennek keretében "Fókuszban a nyugdíj- és életjáradék" címmel külön menüpontot nyitott honlapján, ahol közérthető tájékoztató anyagokat helyezett el - mondta Erdős Mihály főigazgató-helyettes.

A főigazgató-helyettes közölte: a következő bő tíz évben mintegy 600 ezer ember válik jogosulttá arra, hogy pénztári megtakarításaiból életjáradékot vásároljon, vagyis dönteniük kell arról, milyen típusú szolgáltatást vegyenek igénybe, de az ügyfelek azonban kevés információval rendelkeznek az életjáradékokról. A felügyelet célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse ezeket a konstrukciókat, és felhívja a figyelmet arra, hogy az öngondoskodásnak nem csak a megtakarítások felhalmozása, hanem azok megfelelő felhasználása is része - emelte ki Erdős Mihály.

A nyugdíjas kori megélhetést többféle járadék megvásárlásával is segíteni lehet, ezek közé tartozik a magán- és önkéntes nyugdíjpénztári járadék mellett a járadéktípusú életbiztosítások járadéka és a lakásért életjáradék szerződések keretében folyósított életjáradék is.

Az életjáradékokkal - különösen a nyugdíjpénztári megtakarításból vásárolhatóakkal - kapcsolatban sok téves elképzelés alakult ki, aminek oka az lehet, hogy az ügyfelek ezeket az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszer tulajdonságaival ruházzák fel.

A felügyelet várakozásai szerint a járadékbiztosítási állomány akkor növekedhet meg jelentősebb mértékben, amikor a pénztártagok jelentős része eléri a nyugdíjkorhatárt, illetve amikor már a magán-nyugdíjpénztáraktól nyugdíjba menőknek kötelező lesz járadékot vásárolniuk.

A PSZÁF adatai szerint 2020-ig közel 203 ezer magán-nyugdíjpénztári tag válik jogosulttá az öregségi nyugdíjra, e tagok egyéni pénztári számláin 2006 végén közel 150 milliárd forint vagyont tartottak nyilván. A legnagyobb 15 önkéntes nyugdíjpénztárnak összesen bő 420 ezer olyan tagja van, akik 2020-ig nyugdíjasok lesznek.

Jogszabályra várva

Még mindig nem született meg az a jogszabály, amely kijelölné a felügyeleti szervét a lakásért életjáradékot kínáló szolgáltatóknak, holott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már két éve felhívta erre a figyelmet - mondta el az InfoRádiónak Binder István szóvivő. Kifejtette: a szabályozás hiányában csőd esetén megnő a kockázata annak, hogy a szerződött nyugdíjasok feje felől elárverezik a lakásukat.

A lakásért életjáradékot szolgáltató három társasággal eddig több mint négyezer ügyfél kötött szerződést, az ügyletek kapcsán érintett ingatlanvagyon értéke a társaságok nyilvános közlései szerint mintegy 40 milliárd forintra rúg. A jogszabály előkészítése folyamatban van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×