Infostart.hu
eur:
359.84
usd:
309.7
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Gazdasági szigort hozhat a kisebbségi kormányzás

A kormányválság gazdasági hatásait illetően a külföldi befektetők magatartása lesz a meghatározó. Számukra a kabinet jövőjének bizonytalansága újabb negatív tényező a minimális gazdasági növekedés, az államháztartás tartós finanszírozási gondjai és a forint sérülékenysége mellett - mondta el az InfoRádióban a Concorde elemzési vezetője.

A forint árfolyamára nem lesz hatással a kormányválság - mondta az InfoRádióban Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetője, aki szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenleg agresszív eszközökkel védi a nemzeti valuta stabilitását. Azt azonban nem zárta ki, hogy a közeljövőben spekulánsok megpróbálnak majd támadást intézni a forint ellen.

A kötvénypiacon azonban a szakértő szerint rövidtávon nem várható javulás, a politikában kialakult bizonytalanság ugyanis sokakat eltávolít az amúgy sem virágzó magyar piacról.

Ha azonban megvalósul a kisebbségi kormányzás, az erősítheti a monetáris szigort, ilyen helyzetben nem kell az állam túlköltekezésétől tartani, kisebbségben ugyanis erre nincs túl sok lehetősége a kormánynak. A szigor pedig meghozhatja a kedvet a magyar állampapírokhoz - mondta Móró Tamás.

Szintén nem segít a részvények forgalmának a jelenlegi helyzet. A magyar részvénypiac amúgy sem virágzik, a jelenlegi helyzet után pedig minden bizonnyal alulteljesít a régió börzéihez képest.

Nem szeretik a piacon a bizonytalanságot

Az ING elemzője is azt hangsúlyozta, hogy a piacon nem szeretik a bizonytalanságot, azonban Németh Dávid szerint önmagában a koalíciós szakítás nem okoz fejtörést a befektetőknek. A bizonytalanság azonban szerinte is lehetőséget ad a forinttal kapcsolatos spekulációra.

A kötvényhozamok hétfői gyengülése azonban kedden már nem folytatódott, valószínűleg ez annak a hírnek is köszönhető, hogy a szabad demokraták - egy előrehozott választást elkerülendő - kívülről valószínűleg támogatnák a kormányt.A hitelminősítők negatív képet festenek

Aggályosnak tartják londoni hitelminősítői elemzők, hogy a magyarországi reformok politikai támogatottsága csökken, ugyanakkor a lehetséges forgatókönyvek közül az előrehozott választásokat tartják a legkevésbé valószínűnek. Többen azzal is számolnak, hogy marad a koalíció.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő a március eleji népszavazás óta negatív kilátással tartja nyilván a magyar szuverén adósságot. A cég európai adósbesorolásokért felelős igazgatója szerint a legutóbbi fejlemények igazolják nézetüket, miszerint a politikai mezőny egyre távolabb kerül a Gyurcsány-féle reformoktól, ami aggodalomra ad okot.

Franklin Gill szerint az esetleges kisebbségi kormányzás esetén a szocialista kormány "még inkább béna kacsának tűnne, és nem lenne meg a politikai támogatása ahhoz, hogy a konszolidációs csomag teljes tartalmát megvalósítsa".

Az igazgató hozzátette: az esetleges leminősítés pedig elsősorban a költségvetés teljesítésétől függ, nem az aktuális belpolitikai eseményektől, ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi globális makrogazdasági háttér nem különösebben kedvező a konszolidációs csomag szempontjából, ami "elég nagy balszerencse" mind a szocialisták, mind az ellenzék számára.

Esély van a költségvetési reformok felhígulására

A magyar adósságot szintén "BBB plusz" besorolással, de stabil kilátással nyilvántartó Fitch Ratings hitelminősítő londoni igazgatója azt mondta: nagy esélye van a költségvetési reformcsomag felhígításának, főleg, ha a választások közelednek. David Heslam szerint ha például Gyurcsány Ferenc lemondana, azt egyértelműen azt jelezné, hogy csökken a konszolidáció támogatottsága, és negatív nyomást gyakorolna a magyar adósosztályzatra.

A Goldman Sachs legvalószínűbb forgatókönyve, hogy Gyurcsány Ferenc marad 2010-ig, legfeljebb a pártelnöki székében válthatja fel valaki más. A pénzügyi csoport elemzői szerint a költségvetési hiánycsökkentési folyamat nem fordul meg, igaz további szigorításokkal sem számolnak. A cég szerint a politikai zajongás eredményezhet bizonyos árfolyam-bizonytalanságot a magyar befektetési konstrukciókban, és ha az SZDSZ valóban elhagyná a koalíciót, vagy a miniszterelnök komoly kihívóval találná magát szemben, az rövid távon negatív piaci hatással járna.

A Dresdner Kleinwort londoni befektetési csoport elemzése szerint ugyanakkor az előrehozott választások esélye "egyértelműen megnőtt", a költségvetési felelősség erősítését célzó fontos reformok továbbvitelének kilátásai pedig drámaian csökkentek, gyakorlatilag a nullára. A Dresdner-ház központi forgatókönyve továbbra is az, hogy Gyurcsány Ferenc az idén megmarad miniszterelnöki tisztségében, bár a csere valószínűsége megnőtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×