Infostart.hu
eur:
360.36
usd:
309.39
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

"Zavaros kormányzati elképzelések az MVM átalakításáról"

A Magyar Villamos Művek piaci pozícióját rontani fogja a feldarabolás - véli az MTA Energetikai Bizottságának elnöke. Aszódi Attila szerint az MVM nem tehet arról, hogy emelkedett a villamos energia ára, a változások főként a megváltozott jogi és piaci környezetből fakadnak. Közben a Regionális Energiakutató Központ vezetője arról beszélt: zavarosak az MVM-mel kapcsolatos, jelenleg ismert korányzati elképzelések.

Nem érti a Magyar Tudományos Akadémia energetikai bizottságának elnöke, mi a kormány szándéka a Magyar Villamos Művek feldarabolásával.

Aszódi Attila az InfoRádiónak elmondta: a cég elé nemrégiben azt a célt tűzte ki a kormányt, hogy erősödjön meg, és legyen képes felvenni a versenyt a régió piaci szereplőivel. A feldarabolás gyengítené az MVM-et, amely ezután biztosan nem tudná teljesíteni azt a korábban számára meghatározott feladatot, hogy nagy, nemzeti villamos energia társasággá váljon.

A szakértő úgy véli: a cég feldarabolásának terve ellentmond a vagyontörvényben megfogalmazottaknak. Aszódi Attila közölte: az államnak mint tulajdonosnak az lenne az érdeke, hogy a lehető legértékesebb céggel lépjen ki a piacra, hiszen ebben az esetben lesz a legnagyobb a bevétele.

Rontaná a pozíciót

A Magyar Villamos Művek ugyanis privatizációra részben alkalmas cégként szerepel a vagyontörvényben, kedvezőtlen helyzetbe kerül azonban, ha a feldarabolás után, meggyengülve próbálja értékesíteni az állam - magyarázta az MTA energetikai bizottságának elnöke.

Aszódi Attila szerint komoly gond van a villamos energia törvénnyel és a 2008 eleje óta működő liberális piaci modellel is. Január elsejétől ugyanis az ipari fogyasztók számára komolyan - 30-50 százalékkal - emelkedett az áram ára, aminek oka, hogy az új modellt éppen akkor vezették be, amikor a térségben is kapacitáshiány van, ezért drágult az energia.

A szakértő szerint nem az MVM tehet arról, hogy emelkedett az áramár, így nem a céghez kellene hozzányúlni, hanem a villamos energia törvényt módosítani.

Zavaros szándék


A Magyar Villamos Művekkel kapcsolatos, jelenleg ismert kormányzati elképzelések meglehetősen zavarosak - mondta az InfoRádiónak a Regionális Energiakutató Központ vezetője.

Sok elképzelés van arról is, mi legyen a Magyar Villamos Rendszer Irányító (Mavir), a nagyfeszültségű hálózat irányítójának, a jól működő árampiaci verseny egyik kulcsszereplőjének sorsa: kikerüljön-e az MVM holdingból, és, ha igen, maradjon-e állami kézben, vagy privatizálják - tette hozzá Kaderják Péter.

A szakértő szerint addig, amíg be nem jelentették az átalakítási terveket, az árampiaci változások arra utaltak, hogy a kormány a megerősített, monopolpozícióiban kiteljesített villamos művek privatizációját készíti elő.

Ha a Magyar Villamos Művek jelenlegi helyzetét kormányzati intézkedések megbolygatják, csökkenhet a vállalat értéke, így egészen biztos, hogy a privatizációs tervek, lehetőségek módosulnak - közölte a Regionális Energiakutató Központ vezetője.

Ideje lenne egyértelműen megfogalmazni, hogy a verseny vagy a privatizáció-e az elsődleges cél - jelentette ki Kaderják Péter.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×