Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Magukra találtak a szlovákok

Szlovákiában tavaly - bár kismértékben-, de nőtt a sörfogyasztás. A korábbi visszaesést követően már stabilizálódott a sörgyártók helyzete. Csehországban is elégedettek a tavalyi eredményekkel.

Szlovákiában a 2002-ben beindult hanyatlást követően tavaly végre sikerült túlszárnyalni a söreladás előző évi eredményeit. 2007-ben összesen 3,81 millió hektoliter szlovák sör fogyott el, ami csaknem másfél százalékkal meghaladja a 2006-ost.

A szakemberek szerint ez elsősorban a korán beköszöntött és rendkívül meleg nyárnak köszönhető. Nem kis mértékben járult hozzá azonban a sörgyárak termelésének a növekedéséhez a lakosság gazdasági helyzetének a javulása is.

A szlovákiai sörgyártás válsága 2003-ban kezdődött, azóta évről-évre kevesebb sör fogyott. A legnagyobb visszaesést 2004-ben és 2005-ben könyvelhették el, azt követően, hogy a kormány kétszer is növelte a sör jövedéki adóját.

A szlovák sörgyárak egyébként már évek óta külföldi vállalatok tulajdonában vannak. A szlovák piacon 1996 óta működő Heineken piaci részesedése 45 százaléka, míg legnagyobb riválisa, a dél-afrikai SABMiller 39 százalékkal rendelkezik.

Egyre csökken a kis, helyi sörgyárak piaci részesedése. Szlovákiában évente félmillió hektoliternyi sört külföldről, elsősorban Csehországból, Németországból és Belgiumból hoznak be.

A csehországi sörgyárak együttes teljesítménye tavaly először érte el a rekordnak számító 20 millió hektolitert, ami 1 százalékkal haladja meg a 2006-os eredményt - olvasható a cseh sörszövetség előzetes elemzésében.

Növekedett a kivitel is: míg 2006-ban 3,54 millió hektoliter sört exportáltak, addig tavaly már 3,7 millió hektolitert.

Leginkább az orosz és a lengyel sörpiac bővül lendületesen, viszont a szlovák, az osztrák és a magyar piac stagnált, a német pedig már hatodik éve visszaesést mutatott.

Az export 36 százaléka irányult Németországba, 18 százaléka pedig Szlovákiába. Az egy főre jutó éves cseh sörfogyasztás már évek óta 160 liter határán mozog, ezen belül lendületesen nő az alkoholmentes sör aránya.

Miközben a csehek sörfogyasztása összességében enyhén mérséklődik, a külföldi turisták szerepe egyre inkább emelkedik. Becslések szerint 2006-ban a külföldiek a cseh sörfogyasztáshoz fejenkénti 20 literrel járultak hozzá, 2007-ben pedig már 25 literrel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×