Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bünteti az OMV-t Irak

A jövőben nem szállít olajat az OMV-nek Irak, mert az osztrák vállalat kitermelési megállapodást kötött a kurd regionális kormánnyal, amit Bagdad illegálisnak tart. Az OMV nem kívánta kommentálni a bejelentést.

Az iraki olajügyi miniszter közölte: azért döntöttek az OMV-nek szánt olajszállítmányok leállítása mellett, mert az osztrák kőolaj- és gázipari cég olajtermelési megállapodást kötött a kurd regionális kormánnyal.

Bagdad ugyanerre hivatkozva felbontotta az olajszállítási szerződést egy dél-koreai vállalattal is.

Az iraki kormány korábban hangsúlyozta: minden olajipari megállapodáshoz szükség van a központi kabinet jóváhagyására, és mivel ezt nem kérték az érintett cégek, Bagdad illegálisnak tartja a kurd regionális kormánnyal kötött szerződéseket.

Az osztrák OMV szóvivője azt mondta: nem kívánják kommentálni a bejelentést. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a cégnek nincsenek ellátási gondjai.

Az iraki központi kormány csaknem egy éve hagyta jóvá az olajipari megállapodások létrejöttét, és a bevételek elosztását szabályozó törvényt, de azt a parlament azóta sem fogadta el.

A félautonóm kurd kormányzat emiatt saját olaj- és földgáztörvényt fogadott el augusztusban.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×