eur:
388.38
usd:
360.72
bux:
68686.74
2024. május 7. kedd Gizella

A jegybank támogatná a forintsáv eltörlését

Az infláció enyhülésére számít a Magyar Nemzeti Bank, ezért fokozatosan csökkenheti az alapkamatot - véli a Reuters. A brit hírügynökségnek nyilatkozó jegybanki alelnök azt mondta: a júniusi csökkentés csak az első volt. Közben az MNB elnöke kijelentette: támogatnák a forintsáv eltörlését.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szó szerint azt mondta: "Ha marad az alapvető inflációs forgatókönyv, amire továbbra is számítunk, és nem merülnek fel új kockázatok, akkor feltételezhetjük, hogy a júniusi kamatcsökkentés csupán az első volt".

Karvalits Ferenc ehhez hozzátette, hogy kamatvágások időzítését és mértékét esetenként döntik el. A júniusi kamatcsökkentésről az alelnök azt mondta: döntésük helyes volt, csupán az időzítés nem sikerült, de ez csak kommunikációs hiba.

A Monetáris Tanács június 25-i ülésén a tagok úgy döntöttek, hogy 8 százalékról 7,75 %-ra változtatják az alapkamatot. A csökkentés meglepte a piacot, több elemzői kommentárban is hangsúlyozták, hogy a korábbi jegybanki nyilatkozatokkal ellentétes irányú volt a június végi döntés.

Itt konkrétan a béradatokra utaltak, amelyet májusban még ostorozott a jegybank, júniusban viszont úgy tűnt, alig vette figyelembe, pedig a tendencia nem változott.

További kamatvágások várhatók

Az alelnök a Reutersnek azt mondta: "Láttuk, hogy a KSH negyedéves munkaerő-felmérése a szolgáltatási foglalkoztatás kiigazításának kezdetét jelzi. Ha ez a folyamat a várakozás szerint kitart, akkor a növekvő bérköltségből származó inflációs nyomás csökkenhet a hatékonyság növekedése miatt".

Karvalits Ferenc a következő hónapok monetáris politikájával kapcsolatban azt mondta: a jegybank számításai szerint az infláció meredek csökkenése várható szeptember körül, azaz helyes, ha további kamatvágásokat áraz be a piac.

Az alelnök azt is hangsúlyozta, hogy tévednek azok a befektetők, akik azt hiszik, hogy a forint ereje irányítja a kamatdöntéseket, hozzátette ugyanakkor, hogy az árfolyam jelentős tényező az infláció alakítói kötött.

A sokat emlegetett sáveltörléssel kapcsolatban Karvalits Ferenc azt mondta: ennek megszüntetése nincs napirenden és az sem játszik szerepet a kamatdöntésekben, ha a forint túl közel kerül a sáv széléhez.

Simor: a jegybank támogatná a forintsáv eltörlését

Közben a Magyar Nemzeti Bank elnöke külföldi hírügynökségeknek azt mondta, hogy a pénzintézet konzervatív, mértéktartó kamatcsökkentést tervez, ha az infláció a bank várakozásának megfelelően csökken.

Simor András szerint az MNB 2008 végére, 2009 elejére várja az árstabilitás elérését. A jegybank elnöke arról is szólt, hogy a központi bank és a kormány között nincs egyetértés a forint plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sávját illetően.

Az MNB elnöke hozzátette: a jegybank támogatná a forintsáv eltörlését, mert az inflációs cél hosszú távon összeütközésbe kerülhet az árfolyamsávval. Simor András szerint még a 3 százalékosnál kisebb infláció sem fékezné a gazdaságot.

Madár István, a portfolio.hu elemzője az InfoRádióban azt mondta: nem keltett meglepetést a jegybank elnökének és alelnökének nyilatkozata a kamatcsökkentési elképzeléseikről, mivel ez egybevág a piaci szereplők várakozásaival.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×