eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 15. vasárnap Enikő, Melitta

Kapósak a turisták körében a balatoni szállodák

A tavalyival megegyező volt a szállodai szobák kihasználtsága az év első felében - derül ki a KSH adataiból. A számok azt mutatják, hogy a Balaton melletti, illetve az ország keleti részén lévő szállodák a kapósak.

A három, a négy és az ötcsillagos szállodai szobák kihasználtsága az év első hat hónapjában 54,2 százalékos volt. Ez nagyjából megegyezik a tavalyi év adataival, amikor 55 %-os volt a kihasználtság.

A bruttó szobaárbevétel tavaly 13 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban az előző évhez képest, idén viszont mindössze 3 százalékkal, 2006-hoz képest.

Az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel átlagosan napi bruttó 9.200 forint, nettó 7.700 forint volt. A legmagasabb napi összeget a fővárosi 5 csillagos szállodák érték el, bruttó 24 ezer, illetve nettó 20 ezer forinton, a legalacsonyabbat a Balaton parti háromcsillagos egységek 4 ezres bruttó illetve 3400 forintos nettó értékkel.

A szobaárbevételek tekintetében Budapest kissé visszaesett, 4-7 százalékkal, míg a Balaton parti és a keleti országrészbeli szállodák kihasználtsága nőtt 13-15 százalékkal. Az első 6 hónapban összesen 4,2 millió vendégéjszakát jelentettek, ami 1 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

A fővárosban 2-5 százalékos csökkentést regisztráltak, a vidéki szállodákban különböző mértékben ugyan, de mindenhol nőtt az ott töltött vendégéjszakák száma.

Emellett viszont érdekes adalék, hogy a legjobb kihasználtsággal mégiscsak a fővárosi szállodák rendelkeztek, az 5 és 4 csillagosok, illetve a keleti országrészben található 3 csillagos szállodák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óránként 8 centi emelkedés - Így áll a Duna vasárnap délelőtt

Naponta egy métert emelkedik a Duna vízszintje, már most 4 méter fölött jár, a rekord 891 centi, a tetőzést pedig a hét második felére várják. A rakpartokat most felejtsük el, de a Margitsziget szerelmesei is kezdhetik áttervezni a hetet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Most érdemes kriptóba tenni a pénzünket?

Most érdemes kriptóba tenni a pénzünket?

A bitcoin mellett az altcoinok piacán is kivárást láthattunk az előző hetekben a tőzsdéken, mivel a befektetők továbbra is az amerikai elnökválasztással kapcsolatos eseményekre figyelnek. Ahogy azonban közeledünk a novemberi választáshoz, úgy válik egyre fontosabbá pozícionálni magukat a piaci szereplőknek a lehetséges kimenetelekre. A bitcoin kapcsán már láthattunk az utóbbi napokban 80 ezer és bőven 100 ezer dollár feletti célárakat is, van azonban egy másik token is, amely nagy rali előtt állhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 15. 07:00
×
×
×
×