eur:
388.79
usd:
360.63
bux:
68738.55
2024. május 7. kedd Gizella

A nyári áramfogyasztás is rekordot dönt

Évről évre emelkedik a nyári villamosenergia-fogyasztás, az elmúlt napokban pedig különösen magas - mondta el az InfoRádióban a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Országos Diszpécserszolgálatának vezetője.

Kapás Mihály közölte: az illetékesek felkészültek erre, ezért korlátozásokra a kánikulában sem kell számítani, annak ellenére, hogy egyre többen vásárolnak maguknak légkondicionáló berendezést.

Mint mondta, már májusban megkezdték a felkészülést a nyári melegre, ezért kellő tartalékokkal rendelkeznek a szolgáltatók. Az erőművek például az ilyenkor esedékes karbantartási munkákat átütemezték.

Most először

Magyarországon először kellett elrendelni hármas fokozatú hőségriasztást. Falus Ferenc országos tisztifőorvos az InfoRádiónak elmondta, a kánikula miatt a normális esetben javasolt 1,5-2 liter víznek legalább a dupláját kell inni egy kánikulai napon.

"Délelőtt 11 és délután három óra között jó lenne, ha nyílt napra nem nagyon mennénk, mert az UV-B sugárzás szintje is magasabb lesz. Ezalatt jobb, ha árnyékba megyünk, és a bőrünket valamilyen napvédő krémmel védjük. Arra is gondolni kell, hogy azok a gyógyszerek, amelyeket szobahőmérsékleten ajánlott tartani, 25 foknál magasabb hőmérsékletre nincsenek felkészítve, tehát ilyenkor érdemes ezeket hűtőszekrénybe tenni" - mondta az országos tisztifőorvos.

Falus Ferenc azt ajánlja: a krónikus betegek konzultáljanak háziorvosukkal, hogy a megszokott gyógyszereiket ugyanolyan feltételekkel és mennyiségben szedhetik-e, mint máskor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×