Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
317.17
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hitelváltás: van még mit fejleszteni

Különösen a hitelek másik hitellel történő kiváltásánál van szükség jelentős jogszabályi fejlesztésre - jelentette ki az InfoRádiónak a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálója.

Kováts Surd elmondta: tavaly lakossági felmérést végeztek a bankváltásról, most pedig a kisvállalati körben vizsgálódnak.

Érdekes, hogy a fogyasztókban van egyfajta visszafogottság, azok, akik váltottak már bankot, egyszerűbbnek látják a folyamatot, mint azok, akik még nem - tette hozzá a szakember.

A GVH vizsgálója kiemelte: a bankváltást adminisztratív akadályok nehezítik; a folyószámla-váltásnál is lehet változtatni a jogi környezetet, igazán azonban a hitelek más hitellel történő kiváltása esetében van szükség jelentős jogszabályi fejlesztésekre.

A versenyhivatal várhatóan júliusban publikálja az első vitaanyagát a témában.

Ír tapasztalatok

Az Ír Bankszövetség képviselője - aki szintén a bankszektorban szükséges változásokról rendezett budapesti konferencián vett részt - az InfoRádiónak azt mondta: az ír bankok ügyfélbarát rendszerének fontos eleme, hogy nyitott a piac, új pénzintézetek léphetnek be.

Írországban tavaly vezették be azt a rendszert, amely megkönnyíti az egyéni ügyfelek és a kisvállalkozások számára a bankváltást - hangsúlyozta Elmer O'Rourke.

A szakember hozzáfűzte: készek megosztani tapasztalataikat Magyarországgal a banki verseny élénkítéséről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×