Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Alapkamatot emelhet a monetáris tanács

Huszonöt vagy ötven bázispontos kamatemelésre számítanak a jegybank monetáris tanácsának mai ülésén a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők - mondta el az InfoRádióban a portál elemzője.

Pallagh Róbert közölte: a testület döntése nagyban függ az inflációs prognózistól.

Hozzátette: 2007-ben 7 százalékos inflációt várnak, és ez a szakértők szerint arra utal, hogy a korábban vártnál is jelentősebb mértékű alapkamat-emelésre lehet szükség.

Az idén az év végére a pénzromlás 5-6 százalék körül lesz, az éves átlagos ráta pedig 3 és fél százalék körül alakulhat.

A kormány pénteken megjelent konvergenciaprogramjának vitaanyagában módosította korábbi inflációs előrejelzését.

Eszerint jövőre gyorsul a pénzromlás mértéke: 2007 első felében átmenetileg 7 százalék fölé emelkedik, majd az év második felében mérséklődik, így az éves átlagos drágulási ütem 6-6,5 százalék között prognosztizálható, 2008-ra a fogyasztói árak emelkedése 3,3 százalékra, 2009-ben 3 százalékra mérséklődik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×