eur:
395.73
usd:
367.09
bux:
65150.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ha péntek, akkor konvergenciaprogram

Csak egy pénzügyminisztériumi munkaanyag egyik változata - így kommentálta egy kormányközeli forrás a távirati irodának azt a konvergenciaprogram-tervezetet, amelynek részleteit az Index közölte pénteken. A dokumentum az SZDSZ szerint sem azonos azzal, amelyről a miniszterelnök nekik tájékoztatást adott. Az ellenzék a kormányprogram bukásáról beszél és azt szeretné, ha maga a miniszterelnök vallana színt a tervezetről.

Az Index a birtokába került munkaanyagra hivatkozva azt írta: a reálbér 4 százalékkal, a lakossági fogyasztás 1 százalékkal eshet vissza a következő években. Nőhet a munkanélküliség, és az államadósság is, amely már most magasabb, mint az euró bevezetéséhez szükséges 60 százalékos maastrichti kritérium.

A portál cikke szerint GDP növekedése az idei 4 százalék körüli értékről jövőre 2,1 százalékra csökken, és csak 2009-ben éri el újra a 4,1 százalékot. Ezen kívül a konvergenciaprogram tervezete jövőre 5,5 százalékos inflációval számol, és a pénzromlás mértéke csak 2008-2009-ben térhet vissza az elvárt 3 százalékos szintre.

Az SZDSZ-nek nem ilyen konvergenciaprogramot ígértek

A sajtóban megjelent konvergenciaprogram nem azonos azzal, amelyről a miniszterelnök tájékoztatást adott a kisebbik kormánypártnak - reagált Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. A politikus elmondta: a miniszterelnöktől kapott keddi szóbeli tájékoztatás alapján az SZDSZ nem tekinti végleges változatnak az anyagot.

Az ügyvivő szavaiból kiderült: a miniszterelnök által felvázolt program lehetővé teszi, hogy már 2008-ra helyreálljon a költségvetési egyensúly, az SZDSZ ugyanis ehhez ragaszkodik, mert alapvető feladatnak tartja az euró mielőbbi, nem csak 2013-as bevezetését.

Később az MTI is úgy értesült: egy pénzügyminisztériumi munkaanyag egyik változata jelent meg konvergencia-programként a sajtóban.

Egy hetes társadalmi vita?

Az SZDSZ egyébként úgy tudja, hogy a jövő hét közepére készül el a konvergenciaprogramnak az a verziója, amely a vita alapja lesz, és az augusztus 31-i, szeptember 1-jei kétnapos kormányülésen döntenek róla.

Ennél sokkal többet a Pénzügyminisztérium államtitkára sem volt hajlandó elárulni, aki azt hangsúlyozta: a jövő héten indul a konvergencia-program társadalmi vitája.

Katona Tamás ezen kívül csak megismételte a miniszterelnök korábbi szavait, azaz, hogy a program szerint az ország 2008 és 2010 között teljesítené az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat, illetve azt, hogy a programban nem szerepel az euró bevezetésének céldátuma.

"Nem jelent társadalmi áldozatot"

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az InfoRádiónak nyilatkozva úgy vélekedett: nem veszélyeztetik az eddig elért eredményeket, illetve a társadalmi stabilitást a költségvetés egyensúlyát megteremtő intézkedések.

Az elmúlt 5-6 évben több mint 30 százalékkal nőttek a reálbérek Magyarországon, ha ez átmenetileg 1-2 évig megáll, akkor ez összességében társadalmi szinten nem áldozat - hangsúlyozta Bajnai Gordon.

Fidesz: Gyurcsány ne bujkáljon!

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenctől arra, hogy valóban azt tervezi-e a kormány, amit a sajtóban megjelent konvergenciaprogram tartalmaz. A legnagyobb ellenzéki párt szerint nem felzárkózási, hanem leszakadási program készül.

"Jól látjuk-e hogy nem felzárkózási program, hanem egy lemaradási, leszakadási program készül?" - tette fel a kérdést az InfoRádióban Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.

MDF: tervezhetetlen az év

Tervezhetetlennek tartja a következő éveket az MDF elnöke, ha a kormány nem tudja határozottan megjelölni az euró bevezetésének időpontját.

Dávid Ibolya a közszolgálati televízióban emlékeztett arra, hogy fél évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc kormányfő még azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy 2010-ben nálunk is lesz euró.

Az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly egyenesen úgy fogalmazott: azzal, hogy Gyurcsány Ferenc feladta az euró 2010-ben történő bevezetését, megbukott a kormány Új egyensúly programja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×