Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.37
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Hatéves csúcson a gazdasági növekedés Európában

Az euróövezet országainak második negyedéves növekedése hatéves csúcsot döntött, ugyanis elérte a 2,4 százalékot, jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala.

Az előző év hasonló időszakához és az előző negyedévhez képest is egy tized százalékkal volt gyorsabb a növekedés, mint amire az elemzők számítottak, azaz 2,4 illetve 0,9 százalékos volt a GDP bővülése.

Az adat önmagában biztató, és e mellett néhány nagy európai cég is kiemelkedő eredményeket produkált. Németország legnagyobb acélgyártója, a ThyssenKrupp harmadik negyedéves árbevétele 84 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest és a cég tovább emelte az év egészére szóló előrejelzését is.

Az Alstom, a világ harmadik legnagyobb erőműépítő cége pedig azzal a jó hírrel fejelte meg az Eurostat adatait, hogy rendelésállománya ötéves csúcsot ért el.

Öt éve most történt meg először az is, hogy az euróövezet növekedése meghaladta az amerikai gazdaságét.

Az európai és világgazdaság egyéb adatai és várható irányai azonban komoly dilemma elé állították az Európai Központi Bankot, amely az elmúlt nyolc hónap alatt már így is négy alkalommal emelte alapkamatát, a jelenlegi három százalékos szintre.

A banknak a következő kamatdöntő ülésén szem előtt kell tartania, hogy az euróövezet inflációja - a gyors növekedés és a dráguló energia miatt - júliusban 2,5 százalékos volt, vagyis másfél éve makacsul a bank által kívánatosnak tartott két százalék fölött van.

Egy kamatemelés talán visszafoghatná az inflációt, ám ugyanakkor tovább drágítaná az eurót, amely idén már így is három százalékot erősödött az euróhoz képest, csökkentve ezzel az európai áruk amerikai keresletét.

Az Európai Központi Bank és a nagy bankházak elemzései egyaránt azt jelzik, hogy jövőre kissé lassul a kontinens gazdaságának növekedése.

Az EKB dilemmája tehát a következő: ha kamatot emel, azzal visszafoghatja ugyan az inflációt, de egyúttal veszélybe sodorja a mostani, biztató gazdasági növekedést.

Az elemzők egyelőre azt gondolják, hogy a frankfurti székhelyű bank emelni fog, méghozzá rögtön ötven bázisponttal, 3,5 százalékra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×