Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Tizenhat év alatt húszszoros cigarettaárak

Az elkövetkező tizenkét hónapban három alkalommal - idén szeptember elsejétől, majd jövőre kétszer - emelkedik a cigaretta jövedéki adója. Az áremelések ellenére azonban a gyártók nem számítanak a feketepiac részesedésének további növekedésére.

A British American Tobacco vállalati és szabályozási igazgatója az InfoRádióban azt mondta, hogy az áremelések hatására a fogyasztók olcsóbb dohánytermékeket vásárolnak, és egy ideig nőtt a feketepiaci értékesítés aránya is.

Lábody László kiemelte, hogy 2002 augusztusa és 2004 januárja között a kormány összesen 94 százalékkal emelte meg a cigaretta jövedéki adóját.

Részben ennek hatására 2004-ben 20 százalékkal, 2005-ben pedig további nyolc százalékkal csökkent a dohánytermékek legális piaca, a kieső részt pedig valószínűleg a feketepiac vette át.

Az igazgató szerint azonban a folyamatok megfordulni látszanak, hiszen a tavalyi év hasonló időszakához képest az idén öt-hét százalékkal növekedtek az eladások.

A mostani intézkedéssel az eredetileg jövő évre tervezett nagyarányú adóemelést bontották három részre: az emelés felét hozta előre a kormány szeptemberre - tette hozzá.

Lábody László szerint miközben ez a megoldás növeli a kormányzat bevételeit, tovább segíti a piac konszolidálódását, így - több intézkedés együttes hatására - nem számít a feketepiaci részesedés növekedésére.

Fontos szerepe van ebben a szigorított határellenőrzésnek és a vásárlóerő alakulását figyelembe vevő adópolitikának. Ezáltal a feketepiacon kapható cigaretták ára növekszik, és a legális ipar is versenyképes tud maradni - mondta a British American Tobacco vállalati és szabályozási igazgatója.

A cigarettából az államnak 1990-ben 14 milliárd forint jövedéki bevétele volt, tavaly pedig több, mint 200 milliárd forint. Ugyanezen időszak alatt a legnépszerűbb cigarettamárka ára 26 forintról húszszorosára, 520 forintra emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×