Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Elkelhet a Club Aliga

Végre elkelhet az egykor pártüdülőként üzemelő Club Aliga. A korábbi pályázatoktól eltérően, ezúttal azonban meghívásos tenderen próbált vevőt találni a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.

Eddig háromszor hirdették eladásra a Club Aligát, de különböző nehézségek miatt még nem sikerült értékesíteni az egykori pártüdülő területét, illetve az ott található ingatlanokat.

A balatonvilágosi önkormányzat, illetve a helyi üdülőtulajdonosok azt kifogásolták, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a part menti sétányt is el kívánja adni, ezért csökken a település partszakasza.

A KVI - a Balaton-törvény előírásainak megfelelően - végül változtatott a kiíráson és a Club Aliga partszakaszának csak a vagyonkezelői jogát kínálta eladásra, magát a tulajdonjogot nem.
A jelentős befektetői érdeklődés ellenére ugyanakkor nagyon kevés pályázat érkezett, ráadásul azok árajánlata is elmaradt a vagyonkezelő várakozásaitól.

A sikertelenségek után a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tavasszal úgy döntött: meghívásos pályázaton próbálja értékesíteni a 47 hektáros területet, amelyen 55 ingatlan helyezkedik el.

Bardóczy Árpád, a KVI értékesítési főosztályvezetője korábban az InfoRádióban úgy nyilatkozott: azáltal, hogy a part menti területnek csak a vagyonkezelői jogát értékesíthetik, mintegy egymilliárd forinttal alacsonyabb ajánlattal számolnak.

A főosztályvezető konkrét árat nem mondott, az viszont kiindulópont lehet, hogy 2004-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 8 milliárd forint plusz áfáért hirdette meg az egykori üdülőkomplexumot.

A pályázatokat július 25-ig lehetett leadni, és amint azt a KVI vezérigazgatója, Zelles Sándor elmondta: két ajánlat érkezett az üdülőkomplexumra, és a 25 évre szóló vagyonkezelői jog megszerzésére.

A következő két héten belül záródhat le a pályázatok elbírálása. Szeptember elején pedig kiderülhet, hogy kié lesz a volt pártüdülő, és hogy milyen fejlesztések várhatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×