Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mekkora is lesz az államháztartási hiány?

Újabb autópályákkal kapcsolatos kiadások is bekerülnek az idei költségvetésbe, így annak hiánya a többször felfelé módosított GDP-arányos 9,5 százalék helyett 10,1 százalék lehet, mondta Veres János pénzügyminiszter Brüsszelben.

A kormány tavaly óta próbálkozott azzal, hogy az autópálya-építéssel kapcsolatos kiadásoknak legalább egy részét a költségvetésen kívül helyezze.

Ennek az állam kiadásait illetően nincs különösebb jelentősége, ugyanis a pénz így is, úgy is az államkasszából érkezik.

Annak viszont igenis van tétje, hogy Brüsszelnek mekkora hiányt jelentünk.

Az Európai Unió felé történő elszámolás azért fontos, mert Brüsszel fogja majd elbírálni az eurózónához való csatlakozási kérelmünket, ezt pedig az úgynevezett maastrichti kritériumok alapján teszi.

Ezen kritériumok egyike - az államadósság nagysága és az infláció mértéke mellett - a költségvetési hiány, amely a csatlakozás előtt két évvel már nem haladhatja meg a bruttó hazai termék, a GDP három százalékát.

A pénzügyminiszter Brüsszelben azt mondta: az államháztartás hiánya az autópálya-kiadások miatt idén 0,6 százalékkal lesz magasabb a tervezett 8 százaléknál.

Ha ehhez még hozzászámoljuk a nyugdíjreform kiadásait, akkor a hiány immár nem a tervezett 9,5 százalék, hanem a GDP 10,1 százaléka.

Szintén az autópálya-kiadások miatt az államháztartás hiánya jövőre a GDP további 0,9 százalékával nőne a legutóbb célként kitűzött 5 százalékról, 2008-ban pedig 0,1 százalékkal a megcélzott 3-3,5 százalékról.

Ezek szerint a költségvetési kritériumot már biztosan nem fogjuk teljesíteni 2008 végére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×