Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.18
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Megdöbbentő adatok

Az egyéni gazdálkodók csaknem háromnegyede 1 hektárnál kisebb földet művel, 51 százalékuk pedig kizárólag saját fogyasztásra termel. Az egyéni gazdaságoknak csupán 16 százaléka termel kifejezetten értékesítésre, a maradék 33 százalék csak a felesleget adja el, vagyis azt, amit nem fogyaszt el maga. A sokak által kitörési pontként emlegetett biogazdálkodás még gyerekcipőben jár.

A KSH adatai szerint a mezőgazdaságban a gazdasági szervezetek száma 2003 óta 1 százalékkal nőtt, 2005-ben 7900 volt. Az egyéni gazdaságok száma 2003 és 2005 között 8 százalékkal csökkent, az egyéni gazdálkodók így tavaly 707 ezren voltak - mondta az InfoRádióban a Központi Statisztikai Hivatal illetékes főosztályvezetője.

Laczka Éva hozzátette: az egyéni gazdálkodók több mint fele, vagyis mintegy 360 ezren kizárólag saját fogyasztásra termelnek, egyharmaduk, azaz több mint 230 ezer egyéni gazdálkodó csak a felesleget adja el, és csupán 113 ezer gazdálkodó termel kifejezetten eladásra.

Az egyéni gazdaságok átlagos területe 3,5 hektár, 73 százalékuk, azaz közel háromnegyedük 1 hektár alatti területen gazdálkodik.

A biogazdálkodás, amelyet sokan a magyar mezőgazdaság egyik lehetséges kitörési pontjának tartanak, még gyerekcipőben jár: Magyarországon csupán 1500 gazdaság foglalkozik biotermeléssel, összesen 123 ezer hektáron. Az összes termőterület az országban 2005-ben 7,7 millió hektár volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×